A Magyar Kupában négy közé jutott, a bajnokságban pedig dobogón álló zöld-fehérek az utóbbi meccseken idegenben is eredményesek voltak, igaz, ellenfélként most az egyik legtámadóbb szellemű csapat következik.

Akár a Magyar Kupa döntőjében is újra találkozhat néhány héten belül a Rákóczi és a Kecskemét, igaz, ennek kicsiny a valószínűsége. A kaposváriaknak a kupaelődöntőben a toronymagasan esélyes Videoton jutott, a kecskemétiek pedig könnyedén verték a másik ágon a Zalaegerszeget. A bajnoki versengésben azonban jobban áll a Rákóczi, a fél lábbal már a dobogón álló kaposváriak azonban tudják, hogy a Kecskemét veszélyes csapat. 
Ennek ellenére jó érzés a fiúknak, hogy a tabellán hátra kell nézni, nem előre…
– Otthon nagyon erősek, sőt, gólerősek is a kecskemétiek, a hazai pálya is mellettük szól, de ha koncentrálunk, akkor egy pontot mindenképpen szerezhetünk – mondja Hegedűs Dávid.
A Kecskemét sokkal jobban szerepel, amióta ősszel Tomiszlav Szivics visszatért az egyesülethez, a csipkelődős stílusáról ismert edző igen erős kerettel dolgozhat, így nem szabad lebecsülni a 12. helyen álló, támadó szellemben játszó csapatot. Újabb sérült nincs a Rákóczinál, Grumic ugyan még nem bevethető, a többiek között a pillanatnyi forma dönthet a csapatba kerüléskor.

A mérkőzés szombaton 17 órakor kezdődik, a sonline.hu és a kapos.hu oldalakon figyelemmel kísérhetik a találkozó alakulását, a Kapos Televízióban pedig vasárnap este hét órától láthatják a meccs felvételét.