Idegenbeli rangadóra készül a Rákóczi. A második helyen álló kaposváriak a labdarúgó NB I. 8. fordulójában az éllovas MTK otthonában lépnek pályára. Az ország egyik legjobb csapata ellen a pontszerzés is bravúrt lenne, de a somogyiak nem szeretnének üres kézzel hazatérni a fővárosból. 

Sisa Tibornak az sem okoz gondot, ha éppen arab nyelven kell utasítást adnia valamelyik játékosának. A Rákóczi vezetőedzőjétől természetesen nem csak a marokkói Jawad kapott eligazítást, hanem a többiek is. Nem véletlen, hiszen egy valóban nehéz mérkőzés következik a sorban. A második helyen álló kaposváriak az éllovas MTK otthonában lépnek pályára a pontvadászat 8. fordulójában.

„Az MTK évek óta szisztematikusan felépített egy játékot, egy szerkezetet, és ebben szinte percre pontosan tudnak cserélni embereket. Összeérett csapat összeértett gondolattal. Nagyon nehéz ellenük játszani. Azt nem ígérem, hogy lefocizzuk őket, az másnak sem sikerült” – mondta Sisa Tibor vezetőedző.

A fővárosi együttes most is tele van válogatott szintű játékossal, így nem véletlen, hogy vezeti a tabellát. A Rákóczi szerdán továbbjutott a kupában, a hétvégén pedig újra a bajnokságban szeretne sikert elérni.

„Nem játszottunk rosszul Szekszárdon, hozták a kötelezőt a fiúk. Készülünk az MTK ellen, ahogy a Tréner kéri tőlünk. Ma egy kicsit dekoncentrált volt a társaság, de az talán jót tesz, hogy elutazunk egy nappal előbb, így a csapat együtt tud lenni a meccs előtt” – nyilatkozta a csapat fiatal támadója, Szepessy Róbert.

A kaposvári szakvezetés dolgát sérülések és betegségek is nehezítik, így a Tréner még nem hirdetett kezdő tizenegyet. A szombaton 18 órakor kezdődő találkozóról online közvetítésben számol be Somogy videós hírportálja, a kapos.hu, valamint a sonline.hu oldal. Az összecsapást műsorára tűzte a CsakSport Médiaközpont is. Az internetes sportoldalon (www.csaksport.hu) szombaton 18 órai kezdettel élőben, megszakítás nélkül lesz hallható a mérkőzés. A Kapos Televízióban vasárnap este fél 8-tól láthatják felvételről az összecsapást.