Ha az időjárás is úgy akarja, kétszer is összecsap egymással ezen a héten a Rákóczi és az Újpest futballcsapata. Mindkét mérkőzést a fővárosban rendezik#!# szerdán 18 órától a Ligakupában, szombaton délután fél 6-tól pedig a Monicomp Ligában találkoznak a zöldek és a lilák.

Hétfőn érthetően remek hangulatban találkoztak egymással a kaposváriak#!# a csapat az előrehozott tavaszi első fordulót is sikerrel vette, hazai pályán 2-1-re nyert a második helyen álló ZTE ellen. De még nincs vége az évnek#!# ha az időjárás is engedi, egy Ligakupa, egy bajnoki és két Magyar Kupa-mérkőzést is meg kell vívniuk a somogyiaknak…
A szerdai találkozón – az eddig megszokottaknak megfelelően – azok a labdarúgók kapnak majd lehetőséget, akik korábban kevesebbet játszottak, így újabb lehetőséget kapnak a bizonyításra. A múlt heti, Siófok elleni hazai meccsen látott két barcsi próbajátékost viszont már nem látjuk többet, a lefújást követően ugyanis elköszönt tőlük a szakvezetés.
Ez a hét nem csak az Újpest miatt lehet emlékezetes#!# a Rákóczi vezetőedzője, Sisa Tibor ugyanis december elsején ünnepli ötvenedik születésnapját. Reméljük, a fiúk – más meglepetések mellett – két újabb szép győzelemmel örvendeztetik majd meg a Trénert…