A Merkantil Bank Liga NB II. harmadik fordulójában hazai környezetben játszott döntetlent csapatunk a Credobus Mosonmagyaróvár ellen. A vendégek kétszer is vezettek a találkozón, azonban Beliczky Gergő góljaival mindannyiszor egyenlíteni tudtunk.

Remekül kezdte a mérkőzést csapatunk, s a kilencedik percben kis híján az előnyt is megszerezte, amikor Vachtler Csaba bombájánál csak a felső léc mentette meg a góltól a vendégeket. A másik oldalon előbb Jelena Richárd majd Stieber András próbálkozott. Előbbi fölé lőtt, míg utóbbi kísérletét magabiztosan fogta Slakta Balázs. Hiába birtokolta többet a labdát együttesünk, egy labdavesztés utáni gyors kontrát követően Zsirai Martin megszerezte a vezetést az óváriaknak. Ezt követően pár percig átvette az irányítást a vendég együttes, de a folytatásban sikerült azt visszavenni, s az utolsó pillanatban jött is az egyenlítő találat! Vachtler Csaba felívelését Fodor Marcell fejelte Beliczky Gergő elé, aki közelről passzolt a kapuba.
A második félidő elején rögtön Rajczi Péter került helyzetbe, de lövése centikkel elkerülte a jobb alsót, míg a másik kapu előtt Slakta Balázs védett nagyot Eszlátyi István csúsztatását követően. Nagyobb iramra váltottak a csapatok, ennek következtében mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek. Egy kapu előtti kavarodást követően kis híján megfordította a mérkőzést együttesünk, előbb Bíró Dominik lőhetett volna, majd Beliczky Gergő elé került a labda, akinek kísérletébe sikerült belelépniük a védőknek. Pár perccel később Vachtler Csaba egy oldalszabadrúgás után mindenkit meglepve a jobb alsót vette célba, de Heinrich Márk még odaért, s szögletre tudott menteni. A másik oldalon Slakta Balázs magabiztosan uralta a tizenhatost, az átlövéseket pedig könnyedén ölelte magához. Hiába dolgozott ki csapatunk számtalan helyzetet egy szögletet követően Forgács András a hajrába lépve újra megszerezte a vezetést Mosonmagyaróvárnak. Az újabb gól után is felállt a padlóról csapatunk, s egy, az elsőhöz hasonló Beliczky-találat révén újra egyenlített. A hátralévő percekben Szabó Alex fejese és Zsiga Ervin lövése jelentett veszély Heinrich Márk kapujára, de Slakta Balázsnak is akadt munkája, azonban újabb gól már nem esett.
Waltner Róbert: Elégedett vagyok, meg nem is. Bíró Dominiknek és Rajczi Péternek is volt egy-egy hatalmas helyzete, valamint kapufát is rúgtunk. Valamiért ezek a helyzeteket sajnos nem tudjuk értékesíteni, de így is rúgtunk két gólt. Az a baj, hogy megint kaptunk kettőt. Ami különösen bosszant az a második, hiszen, amióta én vagyok a vezetőedző, nem kaptunk pontrúgás után gólt. A mérkőzés előtt elmondtam, lerajzoltam, hogy a szögleteknél kinek, mi a feladata, de még be is kiabáltam, hogy a Forgács Andrással kinek kell mennie. Nem tudom, hogy mit kéne tennem, abban biztos vagyok, hogy lesz ennek következménye, mivel ez két pontunkba került. A csapat pedig mindent megtett a sikerért, a játékosok kihajtották magukat, az utolsó másodpercig küzdöttek. Kétszer is sikerült hátrányból felállnunk, ami nem volt könnyű feladat. Megérdemeltük volna a három pontot, de tanulnunk kell a hibáinkból, mert sajnos ezek nem férnek bele ebben az osztályban.
Bízom benne, hogy minél előbb megszerezzük az első győzelmet, ami végre meghozná a csapat önbizalmát. Remélem, hogy a sérültjeink hamar felépülnek, mivel sok a kezdőcsapatból a három-négy ember kiesése.
Várhidi Péter: – Nem lehet minden cserénél szerkezetet módosítani.
Kaposvári Rákóczi FC–Credobus Mosonmagyaróvár 2–2 (1–1)
Kaposvár, Rákóczi-stadion, 1400 néző. V.: Gaál (Király K., Aradi J.).
Kaposvári Rákóczi FC: Slakta – Vachtler, Ur, Hegedűs D., Fodor M. – Szakály A. (Zsiga, 73. p.), Horváth A. (Ivancsics, 55. p.) – Csernák (Szabó A., 55. p.), Beliczky, Bíró D. – Rajczi. Vezetőedző: Waltner Róbert.
Credobus Mosonmagyaróvár: Heinrich – Kovács B., Vágó, Forgács, Katona K. (Szalka, 81. p.) – Zsirai, Darázs – Kapacina (Kozma, 73. p.), Stieber A. (Maly, 81. p.), Eszlátyi – Jelena. Vezetőedző: Várhidi Péter.
Gólszerzők: Beliczky (45+1. és a 84. p.), illetve Zsirai (28. p.), Forgács (79. p.).
Sárga lap: Rajczi (76. p.).
Rákóczi-Mosonmagyaróvár
2018. augusztus 13.