A ’90-91-es születésű kaposvári fiatalok (ma már felnőttek) után ismét bontogatja szárnyait egy tehetséges, remélhetőleg újabb meghatározó Rákóczis korosztály. Ez az együttes a Konrád László edzette U13-as csapat, amely a 14. forduló után az NB I-es bajnokság második helyén áll és hétről-hétre figyelemfelkeltő eredményeket ér el. Szombaton például egy sima hatost gurított a dobogóra igyekvő győrieknek! Utánpótlás körképünk a Somogy Sportja hetilap segítségével készült.

NB I-es utánpótlás bajnokságok
U19 Békéscsaba-K.Rákóczi 2-1 (2-0)
Rákóczi#!# Sztropkó – Garai, Kiss Attila, Páger, Horváth Á., Nagy G., Kirchner, Lovász, Vései, Rittinger, Bakos. Csere#!# Laczkó, Böröczky, Peszt. Edző#!# Richter Sándor
Gólszerző#!# Garai K.
Richter Sándor#!# Két kezdőjátékosom egész héten lázas volt, egy tegnap, egy pedig Békéscsabán lázasodott be, egy el sem jött. Mindezek ellenére a rosszul megvilágított műfüves pályán egy félidőnyi előnyt adtunk az ellenfélnek. Már többször elmondtam#!# ki kellene végre lépnünk a szerethető, aranyos kiscsapat szerepköréből.
U17 Békéscsaba-K.Rákóczi 3-3 (2-0)
Rákóczi#!# Rusák – Szenászna, Kolumbán, Mayer M., Hampuk, Kuti, Pallósi, Vaszilkó, Bódi, Kovács A., Dobos. Csere#!# Veriga, Bene, Nádori, Szolomayer. Edző#!# Bőzsöny János
Gólszerzők#!# Mayer, Kovács A., Szolomayer
Bőzsöny János#!# A körülményekhez képest – kétgólos hátrány és kettős emberhátrány – bravúros a pontszerzés. Gratulálok a pályán maradt, döntetlent kiharcoló játékosaimnak.
U15 K.Rákóczi-Győri ETO 0-6 (0-3)
Rákóczi#!# Bódis – Balázs, Murvay, Kiss Bálint, Neubauer, Göttlinger, Kiss Bence, Száraz, Mátyás, Pap, Kozics. Csere#!# Cser, Pfaff, Richter, Weimann, Kovács B., Kiss F. Edző#!# Major Gábor
Major Gábor#!# Minden téren jobb csapat a Győr, így győzelmük ilyen arányban is jogos. 
U13 K. Rákóczi-Győri ETO 6-1 (5-0)
Rákóczi#!# Horváth – Hujbert, Szabó, Bodó, Ignác, Keszthelyi, Ozorai S., Horváth F., Király Á., Ozorai B., Vajda R. Csere#!# Zalánfi, Perák, Decsi, Vasvári, Lotti, Gazder, Győri. Edző#!# Konrád László
Gólszerzők#!# Ozorai B. 2, Vajda R. 2, Ozorai S., Szabó
Konrád László#!# Szellemes és ötletes támadójátékkal az első félidőben eldöntöttük a mérkőzést. Gratulálok a fiúk hozzáállásához és a mutatott játékhoz. 
NB II-es utánpótlás bajnokságok
U18 K.Rákóczi – Szentlőrinc 5-0 (1-0)
Rákóczi#!# Bódog – Horváth, Pető, Kiss András, Keresztes, Mester, Tulok, Mayer, Németh, Weimann, Bogdán. Csere#!# Strángli. Edző#!# Miovecz Zoltán
Gólszerzők#!# Mester 2, Weimann, Strángli, Bogdán
Miovecz Zoltán#!# Ismételten egy jó mérkőzést játszottunk, amiben az egyéni teljesítmények sokat tettek hozzá a győzelemhez. 
U16 K. Rákóczi – Szentlőrinc 4-0 (1-0)
Rákóczi#!# Gábor – Törzsök, Vörös, Stan, Kovács B., Vadász, Nagy K., Csáki, Kovács B., Árvai, Holló. Csere#!# Kiss G., Kelemen, Házi, Zrinyi. Edző#!# Horváth Zoltán
Gólszerzők#!# Csáki 2, Kovács B., Árvai
Horváth Zoltán#!# Helyenként jól és ötletesen játszottunk, ami igazából a második félidőben mutatkozott meg a gólok számában. Ilyen arányban is megérdemelten nyertünk.