pepsifoci.hu információi szerint Kaposváron a kiváló szezon ellenére feszültség van néhány játékos, valamint Sisa Tibor vezetőedző között. Erre utal az is, hogy Oláht, Grúzt, Mátét, Gujicot és Milintét az NB III-as csapatba száműzték. Úgy tudják, az sem kizárt, hogy a klubvezetésnek a szezon végén döntenie kell a játékosok és az edző között.

pepsifoci.hu megkereste Máté Pétert, a Rákóczi középpályását, aki a következőket mondta#!# – Holnap Pécsre utazom, több társammal az NB III-as csapatban fogunk játszani. Arról, hogy miért ott, egyelőre nem beszélhetek. Vasárnap lesz a szezonzárónk, akkor sok minden eldől.

Sisa Tibor tavaly nyáron vette át a Kaposvár irányítását és új játékosokból gyúrt egy nagyon egységes csapatot, amely sokáig a dobogóért is harcban volt. Az edző így kommentálta a kaposvári problémákat#!# – Bennem nincs semmi feszültség, aki ismer, tudja, hogy nálam csak a teljesítmény számít. Sajnos vannak olyanok, akik tavasszal egészen visszafogott produkciót nyújtottak, lehet ennek értékelésének elfogadása, nem mindig okoz örömet. De erről nem most kell beszélnünk, hiszen még van bajnoki mérkőzésünk. Sőt, én inkább arról beszélnék, hogy egyes játékosok óriásit fejlődtek, és már-már emberfeletti teljesítményt nyújtottak, mivel elfogadták a magas elvárásokat. Ezért is sikerült ilyen jó szezont produkálnunk.
Illés János, a Rákóczi ügyvezetője a pepsifoci.hu megkeresésére elmondta#!# nem akar foglalkozni az üggyel, ő nem tud róla, hogy feszültség lenne a játékosok és az edző között. – Ha volt is bármiféle problémánk, akkor a szezon végéig megoldjuk – jelentette ki a kaposvári vezető.