Két hét múlva kezdődik az őszi szezon a labdarúgó NB I-ben. A távozók után ezen a héten már érkezőkről is hírt adott a Rákóczi klubvezetése, és úgy tűnik, sikerült a moldáv válogatott Sherghei Alexeev személyében egy valóban minőségi futballistát is szerződtetni. A fiúkra szombaton és kedden újabb előkészületi találkozó vár, ezután valószínűleg kialakul a játékoskeret.

Sherghei Alexeeev megérkezett, és hamar megismerkedett a Sisa-féle módszerek egyikével. A Rákóczi vadonatúj szerzeménye, a moldáv válogatott csatár nemcsak a fekvőtámaszokat csinálja jól, hanem közeli barátságban van a labdával – és igen gólérzékeny. Erre szükség is lesz az új szezonban. A Rákóczi bő két hét múlva már bajnoki mérkőzést játszik a Ferencváros ellen. 
– Nagyon jól dolgoznak a srácok, kifejezetten jól. Sajnos, egy-két sérülés bezavar néha, de úgy gondolom, nem olyan rossz a helyzet, mint a télen. Nekünk azt az irányvonalat kell követni, mint eddig. Jó lenne egyszer olyan helyen lenni, hogy akiket az edző megnevez, azok időben megérkeznek és bekapcsolódnak a munkába. A másik lehetőség az, hogy a próbajátékosok egy kiválasztó rendszeren, egy szűrőn mennek át, és akik megfelelnek, azokkal próbálunk dolgozni a későbbiekben. Ők zömmel alacsonyabb osztályú játékosok vagy külföldiek. Mi már ezen a nyáron a 43. játékost néztük meg, és igyekszünk kiválasztani a legjobban hozzánk illeszkedőket – mondta Sisa Tibor, a Kaposvári Rákóczi FC vezetőedzője.
Alexeev, Farkas Péter, Katona György és Posza Zsolt után minden bizonnyal még újabb játékosokat is szerződtet a kaposvári klub. A próbajátékosok sorsa napokon belül eldől. Természetesen a Rákóczi régi játékosai is nagy lendülettel készülnek. 
Farkas Zoltán úgy gondolja, minden rendben van. Amit a tréner kijelölt, azt elvégezték. A csapatépítés utolsó fázisa zajlik, ami az összecsiszolás része, szerinte jó úton haladnak. Szerencsére felépült, és teljesen egészséges, és szeretne meghatározó tagja lenni az őszi csapatnak. 
A somogyi zöld-fehérek szombaton 18 órától, a telki edzőközpontban a Losonc ellen játszanak újabb előkészületi mérkőzést, a jövő hét elején pedig Ausztriában is pályára lépnek.