Véget ért az elmúlt hetek szép sorozata#!# 2-0-ra győzött a Videoton a Kaposvári Rákóczi otthonában. A labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójában a gól nélküli első félidőt követően Nikolic Nemanja két találatával dőlt el a mérkőzés sorsa. A zöld-fehérek mezőnyfölényt harcoltak ki, de a kulcsfontosságú pillanatokban elöl és hátul is hibáztak.

A találkozó előtt köszöntötték a Rákóczi vezetőedzőjét, Prukner Lászlót 250. NB I-es mérkőzése alkalmából. Az összecsapást a helyszínen tekintették meg a Kaposvári Kosárlabda Klub bajnoki listavezető csapatának játékosai, valamint az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem NB I-es röplabdás lányai. Gyászszünet előzte meg a kezdő sípszót#!# a megjelentek a meggyilkolt kapovári kisfiú, Szita Bence emlékének adóztak. A zöld-fehérek a nemzetközi porondon menetelő Videoton ellen is szerették volna jó folytatni jó sorozatukat, és az első félidőben kiderült, hogy mindezt komolyan is gondolták. 
A 2. percben Mitrovic lőtt gyengén a bal alsó sarok mellé 17 méterről, egy percre rá aztán Horváth Tamás tört be a jobb oldalon, majd bátran középre lőtte a labdát, Kaká mentése után pedig kis híján öngól született. A folytatásban is harcosan, félelem nélkül futballozott a hazai együttes; a fiúk ügyesen tették-vették a labdát, ha pedig valamelyikük hibázott, a társak gyorsan a segítségére siettek. A fehérváriak gyors kontrákkal próbálkoztak, és szinte mindegyikben volt veszély is.
A 21. percben Brachi 27 méteres szabadrúgása után ölelte magához a labdát Hajdúch kapus. Hat percre rá, Nikolics kiugratása pár milliméterrel a leshatáron túl találta meg Walter Leet, pedig a légiós már csak a kapussal állt szemben. Válasz gyanánt, a 28. percben Oláh passza után Horváth T. lőtt 12 méterről, a labda egy védőről vágódott szögletre. A 36. percben Horváth T. remek labdával indította Oláh Lórántot, aki balról középre ívelt, Haruna feje elől pedig egy védő mentett szögletre. Nem sokkal később Horváth Tamás cselezte ki a Vidi-védőket, majd szögletet harcolt ki. Balázs B. jobb oldali szöglete után Okuka fejelt 5 méterről mellé. A félidő utolsó eseményeként Walter Lee beadásába Nikolic csúsztatott bele, Hajdúch ismét a helyén volt. 
Kaposvári szempontból igen rosszul indult a második félidő, a 47. percben megszerezte a vezetést a Videoton. Nikolic szerzett labdát, és előbb 14 méterről Hajdúchba bombázott, a kipattanót aztán jobbról, 6 méterről már a kapuba lőtte. 0-1.
Szeptember 22-e óta először kapott gólt a Rákóczi bajnoki mérkőzésen. Az 50. percben Haruna vette le a labdát, majd 11 méterről a kapu fölé ollózott. Egy perccel később Pedro adott nagyszerű labdát Balázsnak, aki Brachinak köszönhetően elesett a tizenhatoson belül. A büntető helyett azonban a kaposvári fiú kapott sárgát műesésért. (Már nem először fordult elő ebben a szezonban, hogy jogos tizenegyes helyett a Rákóczi játékosai bünhődtek.)
A 61. percben Haruna lőtt balal, 17 méterről kicsivel a jobb alsó sarok mellé. Két percre rá Nikolics esett el a tizenhatoson belül – elmaradt a büntető, de a sárga lap is… A 66. percben Balázs B. adott remek passzt Horváth Tamásnak, de a diósgyőri gólszerző 6 méterről fölépörgette a labdát. A 73. percben bal oldali szöglet után Jánvári fejelt 6 méterről, Bozovic védett. 
A kaposváriak többet támadtak, és sokat tettek azért, hogy egyenlítsenek, mégis a vendégek szereztek újabb gólt. A 79. percben Nikolic csapta be a Rákóczi védőit, majd 12 méterről higgadtan a kapu bal sarkába lőtt. 0-2.
A 90. percben Vrucina lőtt a kapus ölébe 12 méterről, a 92. percben pedig Kovács O. 22 méteres szabadrúgása után szállt mellé a labda. A kaposváriak mezőnyfölénye ezúttal nem ért pontot, az ex-kaposvári Nikolic Nemanja két villanása eldöntötte a mérkőzés sorsát. 
Kaposvári Rákóczi FC – Videoton FC 0-2 (0-0)
Kaposvár, 3000 néző. V.#!# Bognár T.
Rákóczi FC#!# Hajdúch – Okuka, Bank, Kovács O., Jánvári – Safaric (Vrucina, 76.), Pedro – Balázs B., Oláh (Moustapha, 80.), Horváth T.  – Haruna. Vezetőedző#!# Prukner László
Videoton#!# Bozovic – Brachi, Vinicius, Kaká, Hector – Mitrovic (Kovács I., 74.), Tóth B. (Sándor Gy., 57.) – Oliveira, Renato Neto, Walter Lee – Nikolic (Szekeres A., 83.) Vezetőedző#!# Paulo Sousa
Gólszerző#!# Nikolic 2 (47., 79.)
Sárga lap#!# Kovács O. (20.), Jánvári (23.), Okuka (45.), Balázs B. (51.), illetve Renato Neto (14.), Oliveira (45.), Kovács I. (89.)