A MOL Fehérvár FC II. otthonában szólítják majd pályára csapatunkat az NB III. Nyugati csoportjának 13. fordulójában, szerdán 13 órakor.

 

Az év utolsó hétközi bajnoki mérkőzése vár csapatunkra, amely a tabellán a kilencedik helyet elfoglaló MOL Fehérvár FC II. otthonában lép majd pályára. Idegenben eddig nem sok babér termett együttesünknek, de labdarúgóink – akik az előző körben legyőzték a Nagykanizsát – szeretnék megszakítani ezt a rossz sorozatot.

– Mindenképp lendített a csapaton az előző siker, mert minden egyes győzelem segít építeni a csapategységet – mondta Kondor Kristóf, csapatunk támadója. – Úgy gondolom, minden meccsre úgy megyünk ki, hogy meg akarjuk mutatni, mi van bennünk, független attól, melyik helyen állunk a tabellán. Itt az ideje, hogy idegenben is megszerezzük a három pontot. Ehhez egy kicsivel több koncentráció és több saját magunkba vetett hit kell.

Kondor Kristóf számára nem lesz idegen a székesfehérvári közeg, hiszen saját nevelésű támadónk az utánpótlás éveit követően két és fél szezonon keresztül szerepelt a MOL Fehérvár FC második csapatában.

– Sokat köszönhetek a székesfehérvári klubnak, sok jó emlék köt oda – tette hozzá Kondor Kristóf. – Egy nagyon fiatal csapat, tele van nagyok sok jó képességű játékosokkal, akik még csak most kezdenek igazán belekóstolni a felnőtt futballba. Erősségük és egyben a gyengeségünk is az, hogy éppen ki játszik vissza az első csapatból.