Nehéz helyzetből várja csapatunk a Merkantil Bank Liga 37. fordulóját, hiszen ezen a játéknapon már eldőlhet a kiesés, így labdarúgóink szeretnék három ponttal zárni a vasárnap 17 órakor kezdődő Soroksár SC elleni összecsapást.

 

Február óta nem nyert bajnoki mérkőzést csapatunk, az elmúlt hetek így egy igen hosszú nyeretlenségi sorozathoz vezettek. Mint tudjuk, egyszer minden sorozat megszakad, s ennek a negatív szériának vasárnap véget is vetnének labdarúgóink a Soroksár SC ellen. A fővárosiak otthonából nem könnyű elhozni a három pontot, hiszen ez eddig csak három csapatnak sikerült. A Nyíregyházának és a Kazincbarcikának még tavaly augusztusban, míg a Gyirmótnak az előző hónapban. Együttesünk így igen szűk társasághoz csatlakozna, ha megverné a tulajdonképpen már tét nélkül futballozó Soroksárt.

– Egy jó csapat ellen fogunk játszani, de esetünkben teljesen mindegy, hogy ki a következő ellenfél – fogalmazott Barna László, csapatunk vezetőedzője. – Természetesen taktikailag is készültünk a mérkőzésre, de inkább a fejekben kellett rendet tenni, ami hellyel-közzel talán sikerült is. Azt látom, hogy az utolsó pár hónap nagyon megviselte a játékosokat, de talán még az előző évi kiesés is bennük maradt. Ebben a helyzetben is sportembernek kell maradni. Ha valaki aláír egy szerződést, akkor nemcsak a klubnak van felelőssége, hanem a játékosnak is. A Pécs ellen nyolc olyan játékos volt a kezdőben, aki egy éve még az NB I.-ben játszott. Ez a játékosállomány többre hivatott az kiesőhelynél, így az önbecsülésükért is küzdeniük kell a hátralévő mérkőzéseken.