Az OTP bank Liga 29. fordulójában a már kiesett Vasas fogadta a Rákóczi csapatát.  A hazaiak jó játékkal akartak búcsúzni a közönségüktől, míg a Sisa-legénység első idegenbeli győzelmére hajtott. 

A mérkőzés lassú iramban és helyzetek nélkül kezdődött. Majd a 16. percben Horváth Tamás középre ívelt labdáját Bebeto öt méterről lőtte kapura, Ilizi azonban hárított. A továbbcsorgó labda Haruna lábáról pattant a pályán kívülre. A 21. percben alakult ki az első Vasas-helyzet. Egy veszélyes beívelésnél több hazai játékos is érkezett az ötösön belülre, de a kaposvári védelem tisztázott. Nem sokkal később Dajic lőtt 20 méterről a rövid felső sarok mellé. Ebben az időszakban pörgőssé vált a mérkőzés. A 30. percben egy kaposvári kontra végén Haruna öt méterről próbálkozott, Ilizi ismét védett.  A 33. percben Hajdúch is bemutatott egy bravúrt.  Az előre húzódó Tóth Balázs lövését szedte ki a léc alól. Az ellentámadásból kontrát vezetett a Rákóczi. Haruna lépett ki a védők között és nagy erejű lökete a felső léc belső éléről pattant le, de a gólvonal elé. Nagyon közel járt a Sisa-csapat a vezetés megszerzéséhez. Sorra jöttek a kaposvári helyzetek. A 37. percben előbb Bebeto próbálkozott a 16-oson belül, lövésébe azonban beleléptek. Majd a 42. percben egy szögletet követően Addo fejelt a keresztléc fölé. A 44. percben ismét az agilisan játszó Bebeto futott el a jobb szélen és adott középre, Haruna viszont kihagyta a ziccert. Az első félidőben a Rákóczi több és nagyobb helyzetet alakított ki ellenfelénél, de a gól még nem jött össze. 
BebetoA második félidő angyalföldi lehetőséggel kezdődött. Görgényi adott be jobbról, szinte reménytelen helyzetből, de így is megtalálta a labda Dajicot, aki azonban közelről a kapu mellé fejelt. Az ezt követő időszakban mindkét edző cserékkel próbált lendíteni csapata játékán. Sajnos ez a Vasasnak sikerült jobban, ugyanis a 72. percben Dajicot Okuka lökte fel a tizenhatoson belül. A büntetőt azonban a rutinos Farkas Balázs a jobb sarok mellé lőtte. Maradt a 0-0. Nem sokkal később már a Rákóczi rúghatott büntetőt. Bebetót buktatta hátulról Görgényi. A fiatal bekk „jutalma” egy piros lap lett. Bebeto kollégájával ellentétben nem a jobb, hanem a bal sarkot választotta és nem kihagyta, hanem belőtte a büntetőt. 0-1. Az utolsó tíz percben jelentős helyzet már nem alakult ki egyik oldalon sem. Így győzött a Rákóczi, első idegenbeli sikerét aratva. Szép volt fiúk!
Vasas SC – Kaposvári Rákóczi FC 0-1 (0-0)
Fáy utca, Illovszky Rudolf stadion 800 néző.  Vezette#!# Berger J. (Medovarszki J.,  Altavadi)
Vasas#!# Ilizi – Matolcsi, Kovács G. (Mileusnic, 46.), Tóth B., Katona M. (Szabó B., 68.) – Görgényi, Mehmedagic, Bárányos, Farkas B., Dajic – Csoór (Ferkó, 55.). Vezetőedző#!# Marijan Vlak 
Rákóczi FC#!# Hajdúch – Okuka, Addo, Bank, Pavlovic – Balázs B., Hegedűs D., Horváth T., Gujic (Bőle, 74.) – Bebeto (Moustapha, 82), Haruna (Safaric, 64.). Vezetőedző#!# Sisa Tibor
Gólszerző#!# Bebeto (78., 11-esből)
Sárga lap#!# Matolcsi (8.), Katona (52.), Bárányos (75.), ill. Balázs B. (31.), Haruna (62.), Okuka (72.)
Piros lap#!# Görgényi (77.)