Egymás után négy mérkőzésen maradt veretlen a Kaposvári Rákóczi a labdarúgó NB I-ben. A fiúk a hetedik fordulót nagy meglepetésére listavezetőként várták, a Paks ellen azonban nem sikerült tovább gyarapítani az eddig megszerzett 13 pontot. A Rákóczi Oláh góljával még vezetett a szünetben, a második félidőben aztán fordítottak a vendégek. Sisa Tibor vezetőedzőt arról faggattuk, miért cserélte le a 70. percben Grúz Tamást.

– Egyszerű a válasz#!# védőjátékosunk a második félidőben jelezte, hogy nem érzi jól magát, majd cserét kért – mondta Sisa Tibor. – Kénytelenek voltunk tehát váltani, így Zahorecz Krisztián kapott lehetőséget a helyén. Grúz a hétvégén is beteg volt még, és hétfőn kapcsolódott be újra a munkába. Sajnálom, hogy 1-0-s vezetésről elvesztettük a mérkőzést, de már előretekintünk, hiszen ezen a héten két találkozó is vár ránk.

A zöld-fehérek szerdán 15 óra 30 perckor Magyar Kupa-mérkőzésen lép pályára az NB III-as Szekszárd otthonában, szombaton 18 órától pedig az MTK elleni bajnoki vár a fiúkra a fővárosban.

A sérültekkel kapcsolatban friss hír, hogy a hajlítóizom-húzódással bajlódó Drazen Okuka és a combizom-szakadással szenvedő Bojan Pavlovic mellett immár a térdoperáción átesett Bank István is elkezdte a rehabilitációs edzéseket. Napokon belül kiderül, hogy Okukára mikor számíthat újra a szakvezetés.