Ismét győzött a Rákóczi, és a csapat ezzel újra felkapaszkodott a dobogóra a labdarúgó NB I-ben! A kaposváriak a kiesőhelyre sodródott MTK gárdáját látták vendégül, és az elején ugyan még a fővárosiak szereztek vezetést, ám végül Oláh és Máté góljával sikerült fordítani. 

A kezdőrúgást az egykori kiváló Rákóczi-játékos, Nagy Lajos végezte el. 
A 3. percben Korhut hozta fel a labdát, majd 30 méterről lőtt, alig mellé. Három perccel később Balázs B. szöglete után Pavlovicról pattant tovább a labda, Peric pedig 5 méterről a kapufára fejelt. A 9. percben Könyves került ziccerbe, a 8 méteres lövést Kovács kapus nagy bravúrral védte. Belelendült az MTK#!# Kanta szabadrúgása után Pátkai 6 méterről, tiszta helyzetben lőtt, Kovács ismét bravúrral védett, a 14. percben pedig a fővárosi vezető gól is megszületett. Pedro adta el a labdát a kaposvári térfél közepén. Tischler 20 méterről, jobbal a kapu jobb oldalába lőtt. A labda a kapufát is érintette. 0-1
A 18. percben Pátkai lőtt 22 méterről, a kapu közepébe tartó labdát Kovács másodjára fogta meg. Két perc múlva egy előre ívelt labda Oláh elé került, azonban egy vendég védő lesodorta a lábáról a játékszert, így oda lett a lehetőség, majd Balázs B. 23 méteres lövését tolta a léc fölé Szatmári kapus.
A 32. percben Peric esett el a tizenhatoson belül, a játékvezető azonban továbbot intett. Három perccel később, gyors MTK-támadás végén Pál került helyzetbe, és 7 méterről kihagyta a ziccert – a jobb kapufa mellé lőtt.
A 36. percben Pavlovic szabadrúgása után Bank fejelt 13 méterről fölé. A 38. percben egyenlített a Rákóczi! Pavlovic indította Balázs Benjámint, aki a tizenhatoson belül Oláh elé tálalt, a támadó pedig 11 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot. 1-1.
A 47. percben Pál lőtt balról, 17 méterről, a labda elzúgott a bal kapufa mellett.
Az 59. percben Balázs B. 32 méteres lövését ütötte ki Szatmári kapus. A kaposváriak érthetetlen módon rengeteg labdát eladtak, a játékvezető pedig még tovább dühítette a nézőket érdekes ítéleteivel. A 72. percben Peric lőtt 30 méterről fölé egy szabadrúgást, hat perccel később Máté lőtt 30 méterről, Szatmári a jobb alsó sarok elől szedte ki a labdát.
A 82. percben megszerezte a vezetést a Rákóczi! Máté lőtt jobbal, 30 méterről, a pattogós lövés nyomán a labda Szatmári hóna alatt került be a kapuba. 2-1.
A végén a fiúk féltve őrizték az előnyt, és még a 3 perc hosszabbítás sem okozott nekik nehézséget.
Nehéz szülés volt, de zsebben a három pont, és jogosan szólt percekig a vastaps a stadionban a lefújás után.
A Rákóczi újra felkapaszkodott a dobogóra, és a harmadik helyről várja a folytatást.
Szép volt, fiúk!
Kaposvári Rákóczi FC- MTK 2-1 (1-1)
Kaposvár, 3000 néző. V.#!# Andó-Szabó.
Rákóczi FC#!# Kovács Z. – Gujic (Jawad, 53., Farkas Z., 87.), Bank, Zsók, Korhut – Máté P., Pedro – Pavlovic, Oláh, Balázs B. – Peric (Szepessy, 90.). Vezetőedző#!# Sisa Tibor
MTK#!# Szatmári – Hajdú, Szekeres, Kálnoki Kis, Vukadinovic – Vukmir, Pátkai – Kanta J. – Könyves (Eppel, 73.), Tischler, Pál A. Vezetőedző#!# Garami József
Gólszerzők#!# Oláh (38.), Máté P. (82.), illetve Tischler (14.)
Sárga lap#!# Oláh (39.), illetve Pátkai (80.)