Hétfőn délután megkezdte a téli felkészülést a Rákóczi futballcsapata. Az NB I nyolcadik helyén álló kaposváriakra két hónap kemény munka vár, és a remények szerint sikerül majd tartalommal megtölteni az előttünk álló időszakot. A játékoskeretben nem várhatóak lényeges változások, Prukner László vezetőedző pedig szeretne előrelépni a társasággal a tavaszi folytatásban.

Az ősz emlékezetes pillanatai után kipihenték magukat a kaposváriak, és ráhangolódtak a rájuk váró nyolc hetes felkészülési időszakra. A Rákóczi stabil középcsapatként a nyolcadik helyről várja a folytatást.  A legfrissebb hírek szerint a közönség szinte mindenkit láthat majd az őszi csapatból a tavaszi szezonban.

 – A játékoskeret lényegesen nem fog változni. Csak akkor, ha valamelyik játékosért bejelentkeznek, és olyan anyagi biztosítékot is kapunk, amelyért esetleg elengedjük. Akkor az ő pótlására kell keresni másikat, ennek viszont most nincs aktualitása. Jelen pillanatban a játékoskeret szűkítése van napirenden#!# egy-két játékost az NB II-es keretbe irányítunk vagy szerződést bontunk vele. Mindezt az is indokolja, hogy a csapatra a tavasszal a 13 bajnokin kívül nem vár más mérkőzés, sajnos a Magyar Kupától és a Ligakupa küzdelmeitől is elbúcsúztunk már.  – mondta honlapunknak a Rákóczi ügyvezetője, Illés János.  
A klubvezetés ezekben a napokban a februári külföldi edzőtáborozáshoz keres támogatókat, és szeretné megteremteni a további nyugodt működés feltételeit is. Az egyesület irányítói szerethető csapatot látnának a folytatásban is, kiesési gondok nélkül. 
A Rákóczi a tervek szerint január végén játssza majd első felkészülési mérkőzését, az első bajnoki találkozót pedig március másodikán rendezik a listavezető Győr ellen a stadionban. További részletek az előttünk álló napokban várhatóak.