A bő három hetes pihenő után újra munkába álltak a Rákóczi labdarúgói. A kaposváriakra négy hetes felkészülési időszak vár a nagy melegben, július végén ugyanis már elkezdődik a következő évad. Prukner László vezetőedző bízik abban, hogy sikerül frissíteni és erősíteni a kereten, így jobban szerepel majd a társaság, mint az idén.

Gyorsan eltelt a szünidő, a Rákóczi vezetői és játékosai ma reggel már újra az öltözőben találkoztak egymással. Prukner László vezetőedző szerint három hét pihenő elegendő arra, hogy egy sportoló fizikálisan és fejben is kipihenje magát, és felfrissülve, motiváltan térjen vissza. A zöld-fehérekre nehéz négy hét vár#!# a stadion és az edzőpálya felújítása miatt szinte folyamatosan utaznak majd. 
„Az elmúlt évekkel ellentétben most a felkészülés elején játsszuk a felkészülési mérkőzések nagy részét – mondta Prukner László vezetőedző. – Nagy valószínűséggel játszunk öt-hat nemzetközi meccset olyan csapatok ellen, amelyek a nemzetközi porondon is szerepelnek majd. Lesz orosz és izraeli I. osztályú, az Európa-liga küzdelmeire készülő ellenfelünk, és olyanok ellen is pályára lépünk,a kikkel már többször futballoztunk, így például a Zeljeznicar és a Zadar ellen. Sokkal több próbajátékost várunk, mint a télen. Megpróbálunk egy-két labdarúgóval frissíteni, illetve olyanokkal, akik erősítést jelentenek. Én személy szerint szeretnék előrelépni az elmúlt bajnoksághoz képest. Remélem, így gondolja a város, az egyesület és a játékosok is. Akkor szebb lesz a jövő, bár az idén is voltak pozitívumok, amire lehet támaszkodni.”
A remek évet záró kapus, Lubos Hajdúch iránt erősen érdeklődik a felcsúti Puskás Akadémia, de megállapodás még nem született a két klub között. A fiúkra ezen a héten orvosi vizsgálatok és fizikai felmérések várnak, a jövő héttől pedig már a labda is előkerül.