Csapatunk az első helyen zárta az NB III. Nyugati csoportjának őszi szezonját. Arra kértük klubunk ügyvezető-elnökét, Herczeg Eriket, hogy értékelje az elmúlt félévet.

A hetedik fordulót követően edzőváltás történt egyesületünknél, Artner Tamás helyére Waltner Róbert érkezett. Utóbbival pedig sikerült az élre állnunk 
– Úgy érzem, igen – válaszolta Herczeg Erik arra a kérdésre, hogy szükséges volt-e az edzőcsere. Az, hogy az első helyen állunk megerősíti, hogy jó a döntést hoztunk. Döcögősen kezdődött a bajnokság, nem volt megfelelő kapcsolat az akkori vezetőedző és a játékosok között. Reméltük, hogy ez idővel megoldódik. Megmaradt a görcsösség a csapaton, ezért döntöttünk az edzőváltás mellet. Waltner Róbert irányításával látszik a fejlődés. Megváltozott a játékosok mentalitása, a várt az eredmények is jöttek, leszámítva az Ajka és a Csepel elleni összecsapásokat. Az a motiváltság, ami jellemezte Robi labdarúgó pályafutását az edzőként is megvan. Ért a játékosok nyelvén, képes tűzbe hozni őket, ugyanakkor igencsak szigorú vezető, azonban jól megtalálja az kettő közti összhangot. Remek a csapategység, s az külön öröm, hogy a Rákóczi volt labdarúgói alkotják a szakmai stábot.
– Szakaszokra osztottuk a bajnokságot – folytatta Herczeg Erik. – A bajnokság őszi fele lezárult, a tavaszra kitűzött cél pedig az, hogy feljussunk. Ezzel a nemes feladattal Waltner Róbertet, s jelenlegi szakmai stábot bíztuk meg. Megvannak a terveink az NB II.-re, de ennyire még ne ugorjunk előre. Egyelőre a feljutásra koncentrálunk. A megyei első osztály megnyerése után két évet adtunk arra, hogy másodosztályú legyen a csapat. Az átszervezések miatt igen erőssé vált az NB III., s nagy különbség van a két osztály között. Ráadásul az első évben egy miden szempontból nagyon erős Győrrel is fel kellett vennünk a versenyt. Kicsi, de hatékony Rákóczit próbálunk építeni. Jelenleg öten dolgozunk a gazdasági és a humán részen, emellett van a szakmai stáb. Nem a Rákóczinak, hanem a Rákócziért dolgozunk, ez a mottónk. Úgy működünk, mint egy színház. Hétközben mindenki teszi a dolgát, hétvégén pedig jön az előadás, amikor fellibben a függöny, akkor mindennek működnie kell, s eddig úgy érzem, erre nem lehet panasz. A megújult stadionban mindenkit a legmagasabb szinten igyekszünk kiszolgálni.
– Várható játékosmozgás a téli szünet alatt – mondta az ügyvezető-elnök. – A végleges keretet már decemberben szeretnénk kialakítani, hogy az alapozás során még jobban összekovácsolódjon a társaság. Februárra tervezünk egy külföldi edzőtábort, ahol nemzetközi mérkőzésekkel hangolunk majd a bajnokságra, de a Péccsel, a Szentlőrinccel és a Zalaegerszeggel is megmérkőzünk a felkészülési időszak alatt.
– Ezúton is szeretnénk minden Rákóczi szurkolónak kellemes karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag új évet kívánni – zárta szavait Herczeg Erik.