Pont nélkül maradtunk Szolnokon, így továbbra is nagyon nehéz helyzetben vagyunk a z NB II-ben maradást illetően. A szolnoki Vári két gólját követően Fejős Áron szépített, ám egyenlítenünk már nem sikerült.

Szolnoki MÁV–Kaposvári Rákóczi FC 2–1 (1–0)
Szolnok, 500 néző. Vezette#!# Zierkelbach (Szalai, Török)
Szolnok#!# Pokorni – B. Tóth, Mile (Racskó, 72.), Papucsek, Rokszin – Kenderes, Lengyel B. – Nagy I. (Zsdrál, 92.), Tóth B., Kállai (Galambos, 77.) – Vári. Vezetőedző#!# Kis Károly
Rákóczi FC#!# Bozsó –Kovács O., Petrók, Lakatos G. – Kiss M. (Király V., 67.), Albert Á., Faggyas, Nagy K. (Házi, 90.), Hadaró – Olasz D. (Fejős, 62.), Rajczi. Szakmai igazgató. Prukner László
Gólszerzők#!# Vári (37., 50)., illetve Fejős (64.)
Sárga lap#!# B. Tóth (54.), illetve Lakatos (45.), Kovács O. (62.), Rajczi (94.)
Piros lap#!##!# Tóth B. (78.),illetve  Petrók (85.)

Kis Károly#!# – Kétgólos vezetésünk után eldönthettük volna a mérkőzést, de a hajrát ismét sikerült nehézzé tennünk. Ennek ellenére megérdemelt a győzelmünk.
Prukner László#!# – Egyértelmű, hogy magunkat vertük meg, két elkerülhető gólt kaptunk. A cserék után feljöttünk, és minimum a döntetlent megérdemeltük volna, de még több is volt ebben a meccsben.