Oláh Lóránt újra beindult#!# a Rákóczi tapasztalt támadója az elmúlt hetek nemzetközi előkészületi mérkőzésein hatszor is a hálóba talált, így társaihoz hasonlóan bizakodó hangulatban várja a tavaszi bajnoki rajtot.

Oláh Lóránt– Igaz, hogy edzőmérkőzéseket játszottunk az elmúlt hetekben, és nem az eredmény volt az elsődleges, de nem mindegy, hogy a csapat miként áll össze – mondta Oláh Lóránt. – Az elején még kísérleteztünk, később pedig a mester már lényegében azt a csapatot játszatta, amit tervez a bajnokságra. Szerintem az együttes lassan kezd összeállni, és az eddig tapasztaltak alapján azt mondom#!# szerintem jobbak leszünk,  mint ősszel!
– És arról se feledkezzünk el, hogy hat Oláh-gól is született az elmúlt hetekben…
– Hát igen, úgy látszik, ez az én sorsom#!# amikor Kaposvárra kerültem, illetve visszaigazoltam, az volt a jellemző, hogy az első félévben nem igazán ment a góllövés, utána viszont ezzel már nem volt gond. Úgy tűnik, most is ez a helyzet. Remélem, ez a forma kitart a bajnoki mérkőzéseken is…
– Hogy sikerült az edzőtábor?
– Hasznos volt mindenképpen. Egyrészt megbontotta az előző hetek egyhangú itthoni munkáját, másrészt pedig jó pályákon edzettünk, és együtt voltunk egy hétig minden nap. Elvégeztük az előírt munkát, jó állapotban van a csapat, így már várjuk a tavaszi szezon kezdetét.