A megyei I. osztály 27. fordulójában Magyaregresre látogatott a Rákóczi. Csapatunk kispadján Házi László először ült vezetőedzőként a bajnokság során, és bemutatkozása jól sikerült. Szoros első félidőt követően végül öt góllal nyertünk, és immáron a legutóbbi nyolcadik bajnokin nem kaptunk gólt.

Hampuk Ádám 10. percben szerzett, szezonbéli tizedik góljával szereztük meg a vezetést, szünetig viszont nem tudtuk tovább növelni az előnyt. A második találat Vadas nevéhez fűződik; védőnk az 57.percben talált be az egresiek hálójába. Jovánczai a tőle megszokott módon ezúttal sem maradt gól nélkül, a 70. percben végleg eldöntve a meccset. A hajrában előbb Hampuk (81. p.) majd a még csak tizenhét esztendős Bíró (87. p.) zörgette meg a magyaregresi hálót.

A tabellán már 13 ponttal vezetünk, mivel a Nagybajom hazai pályán kikapott a Balatonkeresztúrtól.
Magyaregres SZ.E. – Kaposvári Rákóczi BFLA 0-5 (0-1)
Vezette#!# Dávid (Maml, Georgiou)
Magyaregres#!# Sólyom – Hermann, Kovács, Vízhányó, Palkovics, Lukács, Bogdánfi, Horváth (Szabó 70.), Kozári, Németh, Simon. Vezetőedző#!# Törzsök Tamás
Rákóczi#!# Somodi – Vadas (Kiss 70.), Lakatos, Petrók, Hadaró, Márton, Hampuk, Kozics (Pallósi 67., Bohata 88.), Nagy, Házi (Bíró 30.), Jovánczai (Szántó 75.). Vezetőedző#!# Házi László
Gólszerzők#!# Hampuk (10., 81.), Vadas (57.), Jovánczai (70.), Bíró (87.)
Sárga lap#!# Simon (12.), Lukács (48.), Kovács G. (60.), Horváth M. (65.), Kozári (75.), illetve Jovánczai (21.), Vadas (57.)
Házi László vezetőedző#!# – Az első félidőben még nem összpontosítottunk eléggé, a szünet után viszont már kihasználtuk a gólszerzési lehetőségeinket. Örülök az újabb győzelemnek, annak viszont már kevésbé, hogy négy sérülttel tértünk haza. Készülünk a kupadöntőre!