A bajnoki címvédő Videoton csapatában folytatja pályafutását Milan Peric. A Kaposvári Rákóczi NB I-es futballcsapatának házi gólkirálya három és fél éves szerződést kötött a székesfehérváriakkal.

Milan PericA szerb csatár másfél évig játszott a somogyi zöld-fehér együttesben, és a legutóbbi szezonban jól teljesített#!# 17 bajnoki találkozón 11 alkalommal vette be az ellenfelek kapuját. Néhány hónappal ezelőtt Spanyolországból kapott ajánlatot, akkor nem váltott klubot, most viszont csapatot cserél. A bajnok Videoton három és fél éves szerződést kötött a 25 esztendős futballistával. Peric egyébként az őszi szezonban két gólt is lőtt a székesfehérvári gárdának, a magyarországi mérlege pedig 44 találkozón 19 találat. Alves és Niklolic után újabb gólerős játékos szerződött Kaposvárról a Vidibe.
Pericnek élő szerződése volt, így a fehérváriak fizetnek érte a Rákóczinak. Hogy pontosan mennyit, azt a felek üzleti titokként kezelik.
– Én sokat kértem Pericért, a Videoton keveset igért, de végül sikerült korrekt megállapodást kötnünk, ami a költségvetésünk kedvező alakulását jelentősen segíti – fogalmazott Illés János, a kaposváriak ügyvezetője.
– A Videoton nemcsak a magyar NB I-ben, de nemzetközi szinten is jó csapatnak számít. Örülök, hogy csatlakozhatok ehhez a klubhoz – mondta a szerb támadó.
A kaposváriak egyelőre a keret két támadójával, Grumiccsal és Harunával szeretnék pótolni a távozó játékost.