Jó hangulatú, őszinte beszélgetés kerekedett a Kaposvári Rákóczi Szurkolói Baráti Köre által szervezett ankéton. A bajnokság első öt fordulóját értékelő összejövetelen Sisa Tibor vezetőedző minden kérdésre válaszolt. A csapat közben már a pénteki, Vasas elleni bajnokira készül.

A munkát sérülések és betegségek is nehezítik, így a szakvezető egyelőre még nem tudja, hogy áll fel az együttes a pénteken 17 órakor kezdődő fővárosi mérkőzésen. Kulcsár Kornél vírusos betegséggel bajlódik, emiatt ezen a héten még nem is edzett. A Bojan Pavlovic szervezetében kialakult gyulladás sem múlt még el, így a szerb labdarúgó sem teljes értékű harcos. Boris Gujic a múlt héten lázas volt, csak két napja kapcsolódott be újra a közös munkába. Milan Peric és Szepessy Róbert kisebb sérüléssel bajlódik, és Zsolnai Róbert sem százszázalékos még.