A hajdani Kinizsi drukkerek biztosan emlékeznek még arra a legendás ötös fogatra, amelyik az 1968-69-es ifjúsági bajnokságban kétszáz(!) gólt lőtt. A Savanyó, Szöllősi T. Görgényi, Bőzsöny, Guricza csatársor minden egyes tagjának komoly jövőt jósoltak a szakemberek. Többen hamar be is kerültek a Kinizsi felnőtt csapatába Zádori Tibor együtteséből, és Váradi Pubi bácsi irányítása alatt folytatták.

Savanyó és Bőzsöny a következő évek meghatározó játékosai közé tartoztak. Aztán jött a sorkatonai szolgálat. Savanyó maradt Kaposváron, a honvédcsapatnál, majd leszerelés után az NB II egyik élcsapatához, a Nagykanizsai Olajbányászhoz került. Évekig meghatározó játékosa lett a csapatnak. Sportpályafutása Nagyatádon zárult.

Sokszor találkoztunk vele még évtizedeken át az öregfiúk mérkőzésein. Egy nagytudású, hajtós, szívós játékost ismerhettünk meg benne még idősebb korában is. Évek óta súlyos betegséggel küszködött és küzdött. A pályán mindig emelt fővel viselte a vereséget. Tudjuk#!# most is így búcsúzott. Hatvankét esztendősen.
Hamvait szülőfalujában, Tapsonyban május 10-én, 11 órakor a helyezik végső nyugalomra.


Savanyó István és Bőzsöny János még az ifiben