A Merkantil Bank Liga nyolcadik fordulójában, a Budaörs ellen lépett pályára első ízben csapatunk Várhidi Péter irányításával. A Tatabányán rendezett bajnokit magabiztos játékkal nyerte meg együttesünk.

 

A játéknap előtt a tabella hetedik helyét elfoglaló Budaörs SC ellen a héten igazolt Gál Mátyás, illetve az immár magyar állampolgár Szarka Ákos is kezdőként kapott lehetőséget Várhidi Pétertől. Csapatunk jól, s legfőképp bátor támadójátékkal rukkolt elő, ami már a hetedik percben meghozta eredményét. Nemanja Andric ugyanis remek labdát kapott a bal szélen, lefutotta emberét, majd középre gurított, ahol ugyan Kovács Péter kapus még bele tudott kapni a labdába, de az így is az üresen maradó Szarka Ákoshoz került, aki majdnem besétált vele a kapuba, s megszerezte első gólját csapatunk mezében. A hazaiak pár perc elteltével ki híján egalizáltak, de Pethő Bence célt tévesztett egy kontraszituáció végén. A mezőnyfölényben futballozó együttesünk még a szünet előtt megduplázta előnyét Balázs Zsolt remek helyzetfelismerése után. Támadónk ugyanis két védő között vitte el fejjel a labdát, majd a kapus mellett is eltolta azt, s közelről lőtt a kapu közepébe.

A második félidő elején egy szépen felépített akció végén újra a debütáló Szarka Ákos volt eredményes, így megnyugtató előnybe került csaptunk, s átadta a területet a hazaiaknak. A Budaörs viszont ezzel nem tudott igazán mit kezdeni. Bár helyzetekig eljutottak, de komoly veszélyben nem forgott csapatunk kapuja.

Együttesünk összességében jó játékkal szerezte meg első sikerét az idei szezonban.

 

Budaörs SC–Kaposvári Rákóczi FC 0–3 (0–2)
Tatabánya, Grosics Gyula Stadion, 150 néző. V.: Molnár A. (Bertalan, Vörös).
Budaörs SC: Kovács P. – Marques-Airosa, Fényes, Gyurácz (Halmai, a szünetben), Zeke – Sajbán Miklós, Molnár Cs., Petneházi, Nyári – Pethő (Molnár T., 58. p.), Horváth R. (Kékesi, a szünetben) Szakmai igazgató: Bognár György.
Kaposvári Rákóczi FC: Pogacsics – Vachtler, Nagy T., Szabó A., Hadaró – Gál – Szabó B. (Földi, 89. p.), Szakály A., Balázs Zs., Andric (Nagy J., 79. p.) – Szarka (Ur, 58. p.). Vezetőedző: Várhidi Péter.
Gólszerzők: Szarka (7. és az 50. p.), Balázs Zs. (35. p.).
Sárga lap: Gyurácz (24. p.), illetve Hadaró (22. p.).