Nagyszerű őszt zárt a Rákóczi ligacsapata#!# a fiúk 10 győzelemmel, 3 döntetlennel és 1 vereséggel az első helyen fejezték be a szezont az NB III. Dráva-csoportjában, a Magyar Kupában pedig – a ZTE és a Gyirmót együttesén is túljutva – egészen a nyolcaddöntőig meneteltek, ahol az Újpest állította meg őket.

A téli szünetben alaposan átalakult az állomány#!# őszi teljesítményének köszönhetően öt labdarúgó – Haruna, Mustapha, Horváth T., Major és Fenyvesi – került fel az első csapat keretéhez. Házi Bence és Vadas Zalán kölcsönbe az NB II-es BKV Előre gárdájához került, Reszli Gábor pedig a harmadosztályú Nagyatád keretéhez csatlakozott. 
– Én is kíváncsian várom, hogyan teljesítünk majd a tavasszal – mondta honlapunknak a csapat edzője, Barna László. – Jól kezdtük a szezont#!# játék nélkül nyertünk 3-0-ra a visszalépő Barcs ellen, és bízom a hasonlóan eredményes folytatásban… A hétvégi bajnokira utánpótláskorú játékosokkal töltjük fel a keretet, és szeretnénk jól helytállni. A többi pedig majd menet közben kiderül.
Az együttes vasárnap 15 órakor az ötödik helyen álló Szentlőrinc otthonában játssza első tavaszi bajnoki mérkőzését.