Együttesünk a Merkantil Bank Liga 13. fordulójában a Szeged-Csanád Grosics Akadémia csapata ellen lép pályára a Rákóczi Stadionban vasárnap 17 órai kezdettel.

 

Az elmúlt mérkőzések statisztikái alapján nyerhető mérkőzés vár csapatunkra vasárnap, amikor is a tabella tizenötödik helyén álló szegediek érkeznek a cukorgyári gödörbe.

 

– Izgalommal várjuk a következő mérkőzést – mondta Várhidi Péter, csapatunk vezetőedzője. – Jelenleg minden klub életében ez van, hiszen egyre több pozitív koronavírusos eset van a futballban, a Győrnek például el is marad a mérkőzése. Ez még egy plusz stressz az életünkben, ami ráadásul nagymértékben befolyásol mindent. Ezt kizárva, számunkra a gyirmóti döntetlen akkor értékelődik fel, ha hazai pályán nyerni tudunk a Szeged ellen. A szegediek hétközben is pályára léptek, ez nekünk egy pici kis pluszt jelent. Főleg úgy, hogy kikaptak, ami mindig negatívum egy csapat életében, és ami még előny, hogy hosszú út vár rájuk ebben a feszített tempóban. Nálunk nem borult fel a heti ritmus, így jó előjelekkel várjuk a mérkőzést.

 

A bajnokit Horváth Tibor vezeti majd, míg a két segítője Bede Tamás és Bertalan Dávid lesz. A tartalék játékvezető pedig Sipos Tamás.