Szombaton 16 órakor a Szombathelyi Haladás otthonában folytatja bajnoki szereplését a Kaposvári Rákóczi. A két vezetőedzőt az nb1.hu portál kérdezte.

Sisa Tibor (Kaposvár)#!# – A Szombathely a télen nagyon megerősödött, többek között válogatott játékost is igazolt. Nehezíti a dolgunkat, hogy a Haladás a bajnokságra helyezte a hangsúlyt, ezért a Videoton ellen a Magyar Kupában pihentette a kezdőjátékosait, és a kevesebb lehetőséget kapott futballistáit szerepeltette. Nagy fegyvertény, hogy nekünk sikerült továbbjutni egy jó Paks ellen a kupában, mert a Kaposvárnak nem sokszor sikerült a legjobb nyolc közé jutnia. Kettős feladatot kell tehát megoldanunk, ami nem könnyű, de örülünk neki, és próbálunk vitézkedni még olyan nehéz helyzetben is, amikor 11 nap alatt négy tétmérkőzést kell játszanunk ugyanazokkal a játékosokkal, és az összeset idegenben. Ilyenkor sajnáljuk, hogy a sérültek nem segíthetnek. Nem lesz könnyű szombaton, de idáig eljutni sem volt az, és ha a Paks elleni mentális erőt mutatjuk, akkor akár pontjainkat is szaporíthatjuk.

Aczél Zoltán (Haladás)#!# – Akkor ér sokat az egerszegi egy pont, ha hozzátesszük a somogyiak elleni hármat. A fiúk becsülettel készültek a héten, bár a támadószekcióból Kenesei és Fodrek, középről pedig Sipos és Rajos kihagyott edzéseket a héten. DVD-n megnéztük, miben hibáztunk a mi meccsünkön, de kielemeztük a Kaposvár játékát is. Sisa Tiborék a dobogón teleltek, az Újpestet lefocizták az első félidőben, balszerencséjükre még volt 45 perc abból a meccsből.
A várható összeállítások
Haladás#!# Rózsa – Schimmer, Guzmics, Korolovszky, Tóth P. – Nagy I G., Simon Á., Halmosi, Sipos – Kenesei, Fodrek
Kaposvár#!# Kovács – Okuka, Grúz, Bank, Gujic – Balázs B., Pedro, Farkas, Pavlovic – Oláh, Peric