Jól szerepeltek a Kaposvári Rákóczi Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia csapatai a hétvégén. A mérleg#!# hét győzelem, egy döntetlen és két vereség. Összeállításunk a Somogy Sportja hetilap segítségével készült.

NB I-es utánpótlás bajnokságok
U18 Rákóczi-Kecskemét 1-3 (1-3)
Rákóczi#!# Veriga – Dobos, Szenászna, Nádori, Hadaró, Kordé, Lőrincz, Sándor G., Gelencsér, Kovács A., Vaszilkó. Csere#!# Korona, Csáki, Nagy K. Edző#!# Bőzsöny János
Gólszerző#!# Kordé
Bőzsöny János#!# Az első félidőben egyéni hibák és játékvezetői tévedés jelentős hátrányba hozta a csapatunkat, amit a második félidőben nem tudtunk korrigálni. 
U16 Rákóczi-Kecskemét 1-1 (0-1)
Rákóczi#!# Bogdán – Molnár, Murvay, Pap, Kozics, Haga, Kiss B., Fátyol, Tóth Z., Kecskés, Meskula. Csere#!# Bertók, Neubauer, Benke. Edző#!# Major Gábor
Gólszerző#!# Fátyol
Major Gábor#!# Két ellentétes félidő után azt is mondhatnám, hogy igazságos eredmény született. Ezt azonban már soha nem tudhatjuk meg, mert a mérkőzés asszisztensei a végeredményt befolyásoló hibákba sodorták a játékvezetőt – ezt ellenfelünk edzője is nyugodtan elmondhatja. Az előbb említett két úr a verőfényes novemberi napon lejátszott NB I-es utánpótlás mérkőzést egy szürke jégeralsóval és egy fekete mackóalsóval tisztelte meg…
U15 PVSK-Rákóczi 0-4 (0-1)
Rákóczi#!# Borsi – Gulyás, Száraz, Grabarics, Vadas, Zalivadnij, Vas G., Kiss B., Richter, Kondor, Jancsik. Csere#!# Krokovics, Nagy K., Prukner Á., Csendes, Nagy L., Vörös, Handa. Edző#!# Richter Sándor
Gólszerzők#!# Zalivadnij 2, Száraz 2
Richter Sándor#!# Az első húsz percben nagyon gyengén játszottunk és próbáltunk alkalmazkodni a körülményekhez, utána viszont magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést és magabiztosan nyertünk. Akár nagyobb arányú is lehetett volna győzelmünk. Gratulálok játékosaimnak, és az U13-as csapatnak is első idegenbeli sikeréhez. 
U13 PVSK-Rákóczi 0-1 (0-0)
Rákóczi#!# Pálfy – Vető, Nagy, Handa, Dobai, Galambos, Kiss, Horváth, Varga, Mayer, Zsálek. Csere#!# Dózsa, Wolf, Steller, Péterfai, Jansen. Edző#!# Gáspár András
Gólszerző#!# Varga D. 
Gáspár András#!# Közepes színvonalú mérkőzésen a mezőnyfölényben játszó vendég kaposváriak megérdemelt győzelmet arattak. 
NB II-es utánpótlás bajnokságok
U19 Bonyhád-Rákóczi 1-5 (1-1)
Rákóczi#!# Sztropkó – Somogyi, Horváth Á., Kiss A., Prukner, Szili, Kirchner, Tulok, László, Kolumbán, Weimann. Csere#!# Németh K., Pető, Strángli, Garai, Németh P. Edző#!# Pusztai László
Gólszerzők#!# László 3, Horváth Á. 2. 
Jók#!# László, Horváth, Kiss A.
Pusztai László#!# Nehéz mérkőzésen vagyunk túl. Egy jól felkészített ellenfél otthonában eredményes második félidei játékunkkal megérdemelten nyertünk. 
U17 Bonyhád-Rákóczi 1-0 (0-0)
Rákóczi#!# Gábor – Törzsök, Vörös, Beiszer, Nagy A., Vadász, Zrinyi, Ács-Gergely, Kiss B., Kovács B., Fila. Csere#!# Bene, Házi. Edző#!# Horváth Zoltán
Horváth Zoltán#!# Tipikus egygólos mérkőzésen kiütköztek azok a hibáink, amik jellemzik a csapatot. Vannak olyan játékosok, akik hétről-hétre komoly szerephez jutnak, mégis rossz teljesítményt nyújtanak. Lehetőségeink sajnos behatároltak, így a jövő héten és azután is játszani fognak. Védekezésben elfogadhatót nyújtottunk, de a támadásban hiányoznak azok a játékosok, akik jobb csapatok ellen is képesek felvenni a harcot.  
U15 Mézga Pek Snack-K.RákócziU14 1-9 (0-4)
Rákóczi#!# Horváth M. – Cziráki (Perák), Bodó (Vasvári), Jasek, Novák (Nemes), Cser, Párkányi, Király, Decsi (Hujbert), Horváth F, Vajda. Edző#!# Konrád László
Gólszerzők#!# Vajda R. 5, Bodó, Horváth F, Perák, Nemes
Konrád László#!# Ilyen arányban is megérdemelt a győzelmünk. 
U15 Lenti – U14 Rákóczi 1-3 (0-2)
Rákóczi#!# Ignác – Cziráki, Bodó, Jasek, Cser, Keszthelyi, Párkányi, Király, Nemes, Horváth F., Vajda. Csere#!# Horváth M., Perák, Hujbert, Decsi. Edző#!# Konrád László
Gólszerzők#!# Párkányi, Nemes, Horváth F. 
Konrád László#!# A helyi felnőtt csapat félórás edzése miatt az utánpótlást a libalegelőre küldték játszani. A pálya harmadát száraz falevelek borították. A körülmények ellenére a hazaiaknak esélyük sem volt a pontszerzésre. 
U13 Mézga Pek Snack-K.RákócziU12 0-5 (0-2)
Rákóczi#!# Iványi (Szilágyi) – Borbély, Bradics, Zentai (Iványi), Auman, Tamás (Kulcsár), Király O, Kalina (Dancs), Kántor (Stier), Szabó Á. (Kiss D.), Orsós (Kovács A.). Edző#!# Petrók Viktor
Gólszerzők#!# Szabó Á. 2, Király O, Kulcsár, Kovács A.
Petrók Viktor#!# Győzelmünk nem forgott veszélyben, megérdemelten nyertünk. 
U13 Lenti – U12 Rákóczi 0-3 (0-1)
Rákóczi#!# Iványi Botond – Borbély, Bradics, Zentai, Krénusz, Tamás Sz., Király O., Kalina, Kántor, Szabó Á., Orsós. Csere#!# Szilágyi, Kulcsár, Auman, Kiss D., Dancs, Iványi Bence, Kovács A. Edző#!# Petrók Viktor
Gólszerzők#!# Orsós, Kovács A., Bradics
Petrók Viktor#!# Nehéz mérkőzésen vagyunk túl, de igazából nem az ellenféllel, hanem a sok levéllel tarkított pályával kellett megküzdenünk.