Győzelemmel fejezte be a bajnokságot, és végül a 10. helyet szerezte meg a Kaposvári Rákóczi a labdarúgó OTP Bank Ligában. A zöld-fehérek a pontvadászat záró fordulójában a sereghajtó ZTE gárdáját fogadták, és 2-1-es félidő után 3-1-re nyertek.

A találkozó előtt egy-egy méter szalámit kapott a Kaffka Kft-től az a négy kaposvári játékos, aki az elmúlt mérkőzéseken a hálóba talált. A díjakat Horváth Miklós klubelnök adta át. A Rákóczi-játékosok motiváltan léptek pályára, hiszen a sereghajtó elleni győzelem 10. helyet ért a társaságnak. 
A zöld-fehérek már a 3. percben megszerezték a vezetést.Vlaszák kapus eladta a labdát a saját tizenhzatosán belül, Horváth T. lecsapott rá, jobbról középre passzolt, Grumic pedig 9 méterről a hálóba lőtt. 1-0.
Az 5. percben a karját fájlaló Vlaszák helyett Vörös lépett pályára. A ZTE nem rogyott meg a gyorsan bekapott góltól, és már a 10. percben egyenlített. Kocsárdi jobb oldali beadása után Posza alászaladt a labdának, és balszerencsésen öklözött bele. A menteni igyekvő Okukáról végül a saját kapujának bal oldalába került a játékszer. 1-1.
A 16. percben Pavlovic bal oldali beadása után Grumic fejelt egy védő szorításában a bal kapufa mellé. A 20. percben újra előnybe került a Rákóczi. Pavlovic nagyszerű passzal ugratta ki Grumicot, aki 8 méterről a kapu bal oldalába gurított. 2-1.
A 30. percben újabb bal oldali beadás után Grumic passzolt 2 méterről a jobb kapufa mellé. Szépen futballoztak a kaposváriak ezekben a percekben, a B-közép pedig Sisa Tibor vezetőedzőt éltette. A 43. percben Nicorec 20 méteres lövése után Posza fogta a labdát, két perccel később Bebeto emelt 16 méterről fölé. A hosszabbításban Balázs B. indult meg a zalai kapu felé, de a játékvezető lefújta az első félidőt.

Az 51. percben Máté tört be a tizenhatoson belülre, de a passz már nem sikerült, így oda lett a lehetőség, hat perccel később az ex-kaposvári középpályás lőtt 25 méterről a kapu mellé.
A 61. percben Addo esett el a tizenhatoson belül Hidvégi szorításában, a játékvezető büntetőt ítélt. Graszl állt a labda mögé, és a kapu jobb felső sarkába lőtt. 3-1.
A 77. percben Horváth T. remek szabadrúgása után Haruna csak centikkel maradt le a csatlakozásról. Hat perccel később Pavlovic, Haruna összjáték végén Haruna lőtt 18 méterről, a zalai kapus hárított. A 87. percben újoncot avatott a Rákóczi#!# Horváth Tamás helyett Fenyvesi Olivér lépett pályára.
A lefújás után a nagyszerűen hajrázó kaposváriakat ünnepelte a közönség#!# a hosszú heteken át a kiesés elől menekülő Rákóczi végül a 10. helyen fejezte be a pontvadászatot. A Fradit, az Újpestet és a Pécset is megelőzve. 
Kaposvári Rákóczi FC – ZTE 3-1 (2-1)
Kaposvár, 2500 néző. V.#!# Veizer
Rákóczi FC#!# Posza – Okuka, Graszl, Bank, Pavlovic – Addo, Hegedűs – Bebeto (Bőle, 80.), Horváth T.(Fenyvesi, 87.) , Balázs B. – Grumic (Haruna, 69.). Vezetőedző#!# Sisa Tibor
ZTE#!# Vlaszák (Vörös, 5.) – Kocsárdi, Bogunovic, Kocsis A., Hidvégi – Szakály D., Máté P., Hervas (Vittman, 83.), Nicorec – Polareczki (Jasarevic, 72.), Kovács G. Vezetőedző#!# Prukner László
Gólszerzők#!# Grumic 2 (3., 20.), Graszl (62., 11-esből), illetve Okuka (10., öngól)
Sárga lap#!# Graszl (59.), Bebeto (78.), illetve Kocsárdi (22.), Polareczki (25.), Szakály D. (91.)