Négycsapatos kispályás labdarúgótornán emlékeztek az öt évvel ezelőtt elhunyt Torma Kálmánra Kaposfüreden. A Kapos Volán Zrt. vezérigazgatója a Kaposvári Rákóczi FC elnökeként sokat tett a megye sportjáért, és soha nem titkolta#!# a labdarúgás volt a legkedvesebb sportága…

„Kálmán sajnos már öt éve nem lehet köztünk. Úgy gondolom, hogy ha ő most bennünket néz felülről, nagyon elégedett, mert az ő legkedvesebb sportága a labdarúgás volt. Nagyon sokszor elmondta, hogy a szerelem sokféleképpen létezik, ennek egyik formája a labdarúgás, ezért csináltuk meg ezt a tornát” – mondta a helyszínen az ötletgazda, Kurucz János. 
A csapatok összesen hat mérkőzést játszottak, de ezen a napon nem az eredmény volt a lényeg. 
„Több Volán-társaságtól eljöttek, és megtisztelték Kálmán emlékét – mondta a Kapos Volán Zrt. vezérigazgatója, Bebics János. – Egykori vezérigazgatónk sok mindent letett az asztalra, a városban és a Volánban is. Az emlékét meg kell őrizni, és remélem, ez olyan rendezvény lesz, amelyen évről évre tiszteleghetünk előtte.”
Torma Kálmán 2002-től töltötte be a Kaposvári Rákóczi FC elnöki tisztségét. A csapat az ő vezetése alatt jutott fel – tizenhat év után – az élvonalba. 2008-ban a klub örökös tiszteletbeli elnökének választották. A sikeres cég- és sportvezető sokat tett azért, hogy a csapat és stadion folyamatosan fejlődjön. Hosszú, türelemmel viselt betegség után, életének 43. évében hunyt el. 
Az emléktorna első helyét végül a Kapos Volán szerezte meg a Rákóczi, a kaposfürediek és a Kaposvári Tömegközlekedési Zrt. előtt. A rendezvényen Torma Kálmán családja is részt vett, a vándorkupát özvegye adta át a győztes csapat kapitányának.