Tavaly ilyenkor több pontunk volt ugyan, de nem játszottunk ilyen céltudatosan – mondja Sisa Tibor, a Tréner. Vélhetően messze van még az, amikor tízezrek vándorolnak hétről-hétre a magyar futballstadionokba, mint mondjuk Angliában, Spanyolországban vagy főként Németországban. Még meglehetősen sok színvonaltalan összecsapást látni élőben is, meg televízión a magyar élvonal meccseiből. A hazai klubfoci nem feszegeti a korlátait.

Sisa TiborUgyanakkor tagadhatatlan némi előrelépés a felnőtt válogatottnál, amit a máris – főként az utóbbi évtizedek gyászos szereplést hozott selejtező sorozatok fényében – sikeresebbnek mondható EB selejtező sorozaton elértek a magyar labdarúgók. A keddi, Finnország elleni mérkőzés miatti bajnoki szünetben lehetett tehát dolgozni vagy éppen pihenni, regenerálódni. Sisa Tibort, a Kaposvári Rákóczi trénerét kértük egy kis eszmecserére a hét végén. 
– Elég sok mérkőzés van még hátra az őszi idényből, lesznek 2012-ből előrehozott idei fordulók is, mégis most „a válogatott szünetben” kérünk egy értékelést az idei ősz eddigi teljesítményéről. 
– Valóban korai összegzést készíteni, hiszen jócskán előre kell még tekintenünk. Ugyanakkor természetesen rendelkezésünkre állnak a statisztikák, amikből lehet idézni. Ugye azt kell látnunk, hogy a csapat az idén ősszel játszott 11 bajnokit, 1 Magyar Kupa mérkőzést és 3 Ligakupa találkozót. Ebből a 15 összecsapásból 5-öt megnyertünk, 6 alkalommal értünk el döntetlent, és 4-szer kaptunk ki. Ezt így jó kimondani. Igen ám, de ha csakis a bajnokságot vesszük, ott már nem olyan szép a kép, hiszen 1 ízben győztünk, 6 döntetlent játszottunk és a 4 vereségünk is az OTP Bank Ligában jött össze.Ezért aztán ott állunk, ahol, nem túlzottan jó helyen. Érdekes, hogy tavaly ugyanilyenkor több pontunk volt ugyan, de nem játszottunk ilyen céltudatosan, még azt is mondhatnám, hogy ilyen jól. Csak jönnének már végre a győzelmek is! 
– Amolyan újságírói önkénnyel vagy írói szabadsággal a 4 vereségből, meg az összesen 15 összecsapásból kivenném a kecskeméti és a siófoki találkozókat. Előbbinél ritkán látható halvány teljesítményünk mellett, nagyon hamar eldöntötte a meccset a KTE. Siófokon, meg mit szépítsük, agyonverettek minket… A többi összecsapásokon viszont, még a 2 zakónál – Pápa 1-0, Diósgyőr 2-1 – sem aláztak meg minket. A végül döntetlenekre adott meccseken a Győr kivételével – ami 0-0 lett – mindig a Rákóczi szerzett vezetést.
–Tudtuk, hogy nagyon nehéz a sorsolásunk. Azok az előzetesen erősnek számított csapatok jöttek hozzánk, akik ellen úgy gondoltuk, sok esetben még a pontszerzés is bravúr lehet#!# a tavalyi 3. helyezett FTC, a bajnok Videoton, a 6. helyen végzett Újpest, az ezüstérmes Paks, a remekül kezdett Győr és a táblázatot most is vezető Debrecen. Nos, az ellenük elért eredmények miatt úgy gondolom, hogy egyáltalában nem kell szégyenkeznünk. Az persze már más kérdés, hogy szinte megnyert mérkőzéseket engedtünk ki a kezünkből az utolsó pillanatokban ilyen vagy olyan, koncentrálási hibák és egyebek miatt. Így aztán bár lehetne akár legalább 17 pontunk is, sajnos csak 9 van. Aztán azokhoz a csapatokhoz meg utaztunk, akik ellen jogosan reménykedhettünk a jobb szereplésben, a pontok- vagy pontszerzésében. Ez meg viszont a legutolsó, a Pécs elleni találkozóig nem sikerült.
– Az okok?
– A többi között az, hogy megint csak elég nagy volt a távozók száma. Ismét csak kellettek új játékosok, akik közül például Nikola Šafarićot nem sokkal több mint egy hónapja igazoltuk le. Meglehetősen sok időbe telt, amíg az újak beilleszkedtek, amíg megkezdődött az összecsiszolódás. Újra csak igazoltunk alsóbb osztályokból is, meg igazoltunk az NB III-as csapathoz is. Az ő beépülésükhöz is idő kellett vagy még akár most is szükség van időre, hogy értsék egymást a pályán, tudják, hogy ki hová helyezkedik, kinek hova kell adni a labdát, stb. Azt se felejtsük el, hogy az egyik legfiatalabb átlagéletkorú csapat a miénk. Legalábbis a transfermarkt.de szerint, csak az Újpest előz meg minket.
– Úgy vélem, legjobban a Videoton ellen játszott az őszön a Rákóczi, de a Paks vagy a Győr, no meg a Debrecen ellen sem égett meg, sőt. És végre idegenben, Pécsen is sikerült a pontszerzés legutóbb, ráadásul nem volt messze Újmecsekalján a győzelem sem… Mi történt, megkezdődött az „összecsiszolódás”?
– Dolgozunk, persze dolgoztunk eddig is, és ennek meg kell, hogy legyen az eredménye. Az én csapataimnak eddig is nagyon sokat kellett futni, harcolni, küzdeni, nincs ez másként itt sem. De, önmagában ez persze kevés is lehet, így aztán folyamatosan gyakoroljuk a játékelemeket is, amelyekből szerencsére már elég sokat viszontlátok a mérkőzéseken is. 
– Mi várható a következő szakaszban?
– Elvben azok a csapatok következnek, akik előzetesen nem számítottak a legjobbak közé, vagyis hazai pályán és idegenben is sikerrel kell felvennünk velük a harcot. Persze a következő hazai ellenfél, a 3. helyen álló Honvéd ugye megint más kategória lett időközben, nagyon nehéz lesz ellene, még itthon is – állította Sisa Tibor. 
A Rákóczi majd Szombathelyen mérkőzik a kispestiek után, fogadja a Vasast és az őszi szezon zárásaként Zalaegerszegre utazik. Aztán a tervek szerint az előrehozott 2012-es fordulókban előbb irány az Üllői út! Azt követően visszavághat hazai gyepen a zöld-fehér gárda a Kecskemétnek, aztán december 3-án a Videoton ellen, Székesfehérváron zárja a 2011-es bajnoki szereplést.
– Mi van a sérültekkel és mi a helyzet a mentális állapottal?
– Volt olyan mérkőzésünk, ahol elhangzott, hogy milyen agresszívek, szabálytalanok voltunk; az ellenfél kapott 5 sárgát, meg 1 pirosat, mi pedig csak 1 sárgát. Aztán másik helyen meg ugyanez a kritika ért minket, ott meg nekünk lett 2 súlyos sérültünk… Nem vagyunk mi sem durvák, sem pedig a kellő mértéknél agresszívabbak. Hegedűs Dávidnak térdproblémái vannak, Bank Istvánnak is gyakran jönnek sérülései. Diósgyőrben magsérült Safaric és Zsók József. A legfrissebb sérültünk pedig Milán Peric, akinek bár sem törése, sem repedése, mégis a mellkasi sérülése okozta fájdalmai miatt, további belső szervi vizsgálatokra van szükség.
Mentálisan jónak ítélem meg a helyzetet, bár voltak olyan szituációk, amelyeknél nem volt egyszerű újra meg újra elhitetni a játékosokkal, hogy érdemes tovább dolgozni, mert majd jönnek az eredmények. De, dolgozni kell, mert pl. Peric is minél többet szeretne a pályán lenni, ugyanis ő nem az a fajta, aki ha pihen, akkor jobban megy majd neki. Számára kell a játék, hogy még jobb formába lendüljön.
Vannak, akik fejlődtek, tényleg a teljesség igénye nélkül mondom Balázs Benjámint, Pericet. Jánvári Gábor is ilyen. Ne felejtsük el, ő is NB III-ból érkezett és neki is, mint a többi ilyen alacsony osztályból felkerült futballistának még kell idő, jócskán. De én magamat nevelőedzőnek tartom, így külön öröm, ha sikerül fejleszteni, kinevelni újabb és újabb játékosokat.
Versenyben vagyunk a két kupában, és ahogy említettem, papíron, de szigorúan csak papíron néhány olyan ellenfél jön a bajnokságban, akik ellen nagy-nagy odaadással, koncentrációval, szaporíthatjuk pontjaink számát. Lehet, hogy esetleg kevésbé szép játékkal, de inkább eredményessel kell játszanunk.
És azt se feledjük, a kaposvári célok az idén is a biztos bennmaradásról szólnak, amit tudtunk tavaly is, meg az idei bajnokság előtt is – mondta végül Sisa Tibor, a Kaposvári Rákóczi vezetőedzője.
Csorba András