A Kaposvári Rákóczi együttesei közül hat korosztály lépett pályára, az NB I-ben szereplő U15-ös és U13-as gárda a Fehérvártól, az U18-as a Pakstól, míg az U12-es a Nagykanizsától kapott ki, az U16-osok viszont értékes pontot szereztek az atomvárosiak otthonában, míg Gáspár András U14-es korosztálya bravúrgyőzelmet aratott az ezüstéremre pályázó Nagykanizsai UFC ellen. Utánpótlás körképünk a Somogy Sportja hetilap segítségével készült.

NB I-es utánpótlás bajnokságok

U15 Puskás Akadémia-K.Rákóczi 2-0 (1-0)
Rákóczi#!#
Veriga – Vörös, Szenászna, Somogyi, Hadaró, Törzsök, Nagy K., Kutika, Kovács A., Mayer, Csáki. Csere#!# Bódis, Mátyás, Kovács B., Kiss G., Házi Á., Rafael, Kelemen. Edző#!# Bőzsöny János
Bőzsöny János#!# Ugyan kikapott a csapat, de a helytállásért dicséret illeti a játékosokat.

U13 Puskás Akadémia-K.Rákóczi 5-1 (3-0)
Rákóczi#!# Borsi – Csendes, Gulyás, Vadas, Ujhelyi, Kis, Nagy K., Proszenyák, Prukner Á., Richter, Grabarics. Csere#!# Krokovics, Gyüre, Vig, Nagy L. Edző#!# Petrók Viktor
Gólszerző#!# Grabarics.
Petrók Viktor#!# A hazai csapat megtörte a Rákóczi hetek óta tartó győzelmi sorozatát és a jó játékát. Ettől függetlenül együttesünk ismét nagy akarattal küzdött, ezért nem lehet elmarasztalni őket.

NB II-es utánpótlás bajnokságok

U19 Paks-K.Rákóczi U18 4-2 (1-0)
Rákóczi#!#
Szűcs – Harsányi, Fehér, Peszt, Strublics, Rittinger, Pajor G., Nagy G., Böröczky, Laczkó, Balogh B. Csere#!# Závec, Ferenc, Pajor P., Kocsis, Tukszár. Edző#!# Miovecz Zoltán
Gólszerzők#!# Rittinger, Fehér.
Miovecz Zoltán#!# Hetek óta jól futballozunk, ezen a mérkőzésen is ugyanezeket a jeleket láttam, de ma az ellenfél jobb volt nálunk.

U17 Paks-K.Rákóczi U16 0-0
Rákóczi#!#
Niklai – Dobos, Kolumbán, Gelencsér, Lőrincz, Garai F., Korona, Nádori, Pallósi, Kuti, Orosz. Csere#!# Szerelem, Sánta. Edző#!# Horváth Zoltán
Piros lap#!# Orosz R.
Horváth Zoltán#!# Minden elismersem a csapaté, mert a csoport legjobb csapatával egy nagyon jó mérkőzésen harcoltuk ki a döntetlent. Minden játékosnak, aki ebben részt vett, gratulálok.

U14 K.Rákóczi-Nagykanizsa 2-0 (2-0)
Rákóczi#!#
Bódis – Göttlinger, Kiss Bálint, Kozics, Cser D., Kiss Bence, Mátyás, Andermann, Mayer, Murvay, Kovács B. Csere#!# Weimann, Schán, Sebestyén, Pfaff. Edző#!# Gáspár András
Gólszerzők#!# Kozics, Mayer.
Gáspár András#!# Az első félidőben jobban kezdte a mérkőzést a vendégcsapat, de a játék irányítását a 10-15. perctől átvettük, és megérdemelt kétgólos előnyre tettünk szert. A második játékrészre visszaestünk, de kontrából több gólt szerezhettünk volna, ha az indiszponált játékvezető rugalmasabban vezeti a meccset. Gratulálok a játékosaimnak, hogy rendkívül fontos és nehéz mérkőzést tudtunk megnyerni az érmes helyekért hajtó Nagykanizsa ellen.

U12 K.Rákóczi-Nagykanizsa 0-3 (0-1)
Rákóczi#!#
Horváth M. – Bodó, Perák, Keszthelyi, Király, Ozorai, Horváth F., Nagy M., Vajda, Hujbert, Ozorai B. Csere#!# Ignác, Huber, Cser M., Gazder, Lotti, Decsi. Edző#!# Konrád László
A listavezető Nagykanizsa egy évvel idősebb játékosai ellen is derekasan küzdött a Rákóczi az első félidőben, melynek csak az utolsó perceiben tudták a vezetést megszerezni a vendégek. A második játékrészt jobban kezdte a zalai együttes, bő negyedóra alatt két gólt ért el, s bár voltak helyzetei a kaposváriaknak is, sajnos nem tudtak betalálni. Győzelmével a Kanizsa továbbra is első, a Rákóczi pedig hetedik a tabellán.