U19-es válogatottunk hétfőn megkezdte szereplését az Európa-bajnoki selejtezők hazai rendezésű elitkörében. A mieink Tatabányán a görög válogatott ellen játszották le első mérkőzésüket, és 1-0-s vereséget szenvedtek. Szapor Gábor együttese ötven percen keresztül emberhátrányban játszott, de a meccs egyetlen gólja már azonos létszám mellett született meg. A Rákóczi válogatottja, Kulcsár Kornél a 9. percben lépett pályára, a korán megsérült Laczkovich Donátot váltotta.

Szapor Gábor a Kovácsik Ádám – Nagy Tibor, Preklet Csaba, Kelemen Dávid, Eszlátyi István – Margitics Andor, Ladányi Tibor (Szűcs László a 76. percben), Laczkovich Donát (Kulcsár Kornél a 9. percben) – Simon Krisztián, Márkus Gábor (Tischler Patrik a 76. percben), Balajti Ádám összetételű kezdő tizenegyet küldte pályára, vagyis a mieink három támadóval rohamozták az ellenfél kapuját.
Rosszul indult a találkozó, csapatkapitányunk, Laczkovich Donát rögtön a kezdés után megsérült, és a 9. percben le kellett cserélni. Tovább nehezítette együttesünk dolgát, hogy a 23. percben Balajti Ádám egy párharc során magasra tartott lábbal eltalálta Lagos arcát, ezért az orosz játékvezető kiállította a magyar támadót.


Balajti kiállítást érő mozdulata, a háttérben Kulcsár Kornél
Fotó#!# www.nemzetisport.hu/

Emberelőnyben mezőnyfölényre tettek szert a görögök, de nagyobb helyzeteket nem sikerült kialakítaniuk, így gólnélküli döntetlennel vonultak szünetre a csapatok. A második félidőben a magyar válogatott kezdett aktívabban, néhány biztató lövés jelezte, hogy a mieink emberhátrányban sem mondtak le a győzelem megszerzéséről. A görög válogatott azonban a játékrész közepére ismét fölénybe került, és több gólszerzési lehetőséget is kialakított.

A 74. percben kiegyenlítődött a létszám a pályán, a görögök csapatkapitányát, Karelist második sárga lappal kiállította a játékvezető. Ezt követően Szapor Gábor kettős cserével frissítette csapatát, Tischler Patrik és Szűcs László érkezett a pályára. A hajrában azonban a görögök szereztek vezetést#!# a 84. percben a csereként beállt Velliosról feledkeztek meg a magyar védők, a támadó hat méterről, ballal a kapu közepébe helyezett (0-1). Az utolsó percekben a mieinknek már nem sikerült újítaniuk, elmaradt az egyenlítés, így a magyar válogatott vereséggel kezdte a tornát. Javítani szerdán lesz lehetőségünk, akkor a román válogatott lesz az ellenfelünk.

A csoport másik mai mérkőzésén Portugália 3-1-re legyőzte Romániát.

www.mlsz.hu