A bajnokesélyes MTK Budapest otthonában kezdi meg idei NB I-es szereplését a Kaposvári Rákóczi Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia U19-es és U17-es korosztálya. A U19-es együttes edzőjét, Richter Sándort kérdeztük a szombati mérkőzés előtt.

– Az ember "jobbat" nem is kívánhatna, mint idegenben kezdeni a Sándor Károly Akadémia ellen…
– Rendkívül nehéz összecsapás vár ránk, már csak azért is mert az 1992-es születésű játékosoknak ez lesz az első NB I-es mérkőzésük, mivel ők tizenhét éves korukban a másodosztályban szerepeltek. 

– A 93″-as labdarúgók viszont jó pár csatát megéltek már, és ők voltak azok a srácok, akik történelmi vereséget mértek tavaly az MTK-ra. 5-1-re nyertek idegenben. 

– Közülük többen is ott lesznek a pályán szombaton, de nem szabad elfelejteni, hogy ők egy évvel fiatalabbak, ami még ebben a korban is sokat számít. Ami pedig az 5-1-et illeti, sokszor elmondtam már, valóban kiugró eredmény, de messzemenő következtetést nem szabad levonni belőle!

– Teljes a keretük vagy lesznek hiányzóik?

– Több játékos bajlódik kisebb-nagyobb sérülésekkel. A kezdőcsapatunk sajnos nem tud abban az összeállításban felállni, mint ahogyan azt szeretném, ettől függetlenül bízom a tanítványaimban.

– Az akarat, az alázat és a hit. A mindenkori Richter-csapatok jellemzői ebben a gárdában is megtalálhatók?

– Csak olyan játékosok fognak pályára lépni a bajnokság során, akik hisznek abban, hogy benn tudják tartani ezt a korosztályt az NB I-ben. Úgy gondolom, ha mindenki a maximumot hozza ki magából, akkor nem lehet gond. Tavaly azt mondtam, hogy nehéz év előtt állunk, most ez hatványozottabban igaz, még akkor is, ha tudjuk, hogy ebben a bajnokságban is számít az U17-es csapat eredménye a kiesést illetően.

Az U19-es korosztály szombaton délelőtt 11 órakor, míg Bőzsöny János U17-es csapata délután 13 órakor mérkőzik az MTK ellen.