U21-es válogatottunk folytatja felkészülését a szeptemberben kezdődő Európa-bajnoki selejtezőkre. A júliusi telki edzőtáborozás után ezúttal nemzetközi találkozón lép pályára, a walesi korosztályos együttessel játszik felkészülési mérkőzést. A keretben ott van a Rákóczi FC szélsője, Balázs Benjámin is.

Balázs BenjáminA meccs házigazdái a walesiek lesznek, a találkozót augusztus 10-én, 18 órától Haverfordwestben rendezik. A mieink augusztus 8-án utaznak el a Swansea-ben lévő főhadiszállásukra, majd augusztus 11-én indulnak vissza Magyarországra.
 
Miután a találkozót hivatalos FIFA-játéknapon rendezik, Róth Antal a légiósokra is számíthat, Gulácsi Péter, Simon Ádám, Nagy Dániel és Futács Márkó is tagja a keretnek.
 
Az U21-es válogatott az előző Eb-selejtezőn egy csoportban szerepelt a walesiekkel, a magyar válogatott jelenlegi keretéből néhányan pályára is léphettek a szigetországiak elleni mérkőzéseken. Legutóbb tavaly szeptemberben, Székesfehérváron játszott egymás ellen a két együttes, akkor rendkívül peches körülmények között 1-0-ás vereséggel zártuk a találkozót.
 
Az U21-es válogatott kerete#!#
 
Kapusok#!#
Gulácsi Péter (Hull City)
Dibusz Dénes (Pécsi MFC)
 
Védők#!#
Szokol Zsolt (Újpest FC)
Kálnoki-Kis Dávid (MTK Budapest)
Fiola Attila (MVM Paks)
Fodor Ferenc (Kozármisleny)
Sváb Dániel (Ferencvárosi TC)
 
Középpályások#!#
Balázs Benjámin (Kaposvári Rákóczi)
Kiss Máté (Győri ETO FC)
Bódi Ádám (DVSC-TEVA)
Simon Ádám (US Palermo)
Nagy Dániel (Hamburger SV)
Gosztonyi András (Videoton FC)
Hidi Patrik (Budapest Honvéd)
Bertus Lajos (Kecskeméti TE-Ereco)
 
Támadók#!#
Futács Márkó (Werder Bremen)
Simon András (Győri  ETO FC)
Lázár Bence (Újpest FC)