A magyar U21-es válogatott az írországi Sligóban kezdte meg szereplését az Európa-bajnoki selejtező sorozatban. A rajt sajnos nem sikerült jól a mieinknek, egygólos vereséget szenvedtek a házigazda írekkel szemben. A kezdőcsapatban ott volt Balázs Benjámin, a Rákóczi FC támadója is.

Balázs BenjáminSzakadó eső, és telt ház, vagyis 4000 szurkoló (közülük mintegy harminc lelkes magyar drukker) fogadta a csapatokat a Sligo Rovers stadionjában, a mieink a Gulácsi Péter – Szokol Zsolt, Fodor Ferenc, Kálnoki-Kis Dávid, Sváb Dániel – Bódi Ádám (Hidi Patrik, 90.), Kiss Máté, Iszlai Bence, Balázs Benjámin (Gyurcsó Ádám, 81.) – Gosztonyi András, Futács Márkó (Nagy Dániel, 79.) összeállításban szerepeltek az mérkőzésen.
 
Az írek bátran, lendületesen kezdték a meccset, az első percekben válogatottunk kissé visszafogottabb teljesítményt nyújtott, és a 15. percben egy rövid felszabadítás után Robert Brady kihasználta, hogy a csúszós talajon könnyen felgyorsul a labda – egy távoli lövéssel megszerezte a vezetést a házigazdáknak. A gól után kiegyenlítetté vált a meccs, fokozatosan javult válogatottunk játéka, és a 38. percben a félidő legszebb akciójának végén kiegyenlítettünk#!# Gosztonyi András kitűnően ugratta ki a jobbösszekötő helyén remekül kilépő Bódi Ádámot, ő rávezette labdát a kapusra, majd okosan az üresen helyezkedő Futács Márkóhoz továbbított, aki az üres kapuba passzolt. A 40. percben egy 10 méteres ír kapáslövés után Gulácsi Péter nagy bravúrral a lécre ütötte a labdát, a küzdelmes első félidő így 1-1-es döntetlennel zárult.
 
A második félidő nagy magyar helyzettel indult, Balázs Benjámin lépett ki a védők közül, de ziccerben a kapu mellé lőtt. Ezt követően átvette az irányítást a hazai együttes, a mieink térfelére helyeződött át a játék, de a támadásokról ebben a periódusban sem mondtunk le, válogatottunk kontrákból igyekezett veszélyeztetni. Az ír csapat a játékrész közepén több helyzetet is kidolgozott a kapunk előtt#!# Barton 12 méteres lapos lövését Gulácsi a jobb sarok előtt még bravúrral hárította, de a 70. percben már kapusunk sem tudta megakadályozni a második hazai gólt#!# Brady jobbról, bal lábbal nyeste át a labdát a hosszú sarokra, ahol az érkező Rhys Murphy egy méterről fejelt a hálóba.
 
A 72. percben Gosztonyi 28 méterről, szabadrúgásból centikkel tévesztett célt, majd a 79. percben Balázs járt közel a gólszerzéshez, de lemaradt a jobb oldali beadásról. A 82. percben Iszlai Bencét egy rossz ütemű belépő után kiállították, s bár a mieink tíz emberrel is megpróbáltak egyenlíteni, az írek megtartották előnyüket és megnyerték a meccset.
 
– A mérkőzés nagy részében a párharcok, a fizikai küzdelem dominált, úgy ahogyan arra előzetesen számítottunk is, ez azonban végül felőrölte az erőnket – nyilatkozta a lefújás után Róth Antal. – Az írek dinamikusabb, erőteljesebb futballt játszottak, látszott, hogy játékosaim lassabb tempójú meccseken edződtek, nincsenek hozzászokva ehhez az iramhoz. Ezzel együtt az akarati tényezővel elégedett vagyok, a harcossággal és a szervezettséggel sem volt probléma, hatalmas küzdelemben, a végén tíz emberrel játszva minimális különbséggel maradtunk alul.