Alaposan túlszárnyalta a tavaly nyári várakozásokat a Rákóczi futballcsapata. A kaposváriak a bennmaradás reményében léptek pályára az NB I-ben, de még a 25. forduló után is a dobogón tanyáztak. A tavaszi hajrá ugyan nem sikerült túl fényesen, de a fiúk így is a klub történetének második legjobb eredményét produkálták. Sisa Tibor vezetőedző a sok gond ellenére is csapatot épített Somogyban, és összességében kellemes élményekkel kezdte meg nyári pihenőjét.

 Tavaly nyáron a kaposvári csapattól 12 játékos távozott és elment a vezetőedző is, így a fő cél az volt, hogy a társaság maradjon bent az NB I-ben. Az előzetes elvárásokat magasan sikerült túlszárnyalni. A Rákóczi végül a hetedik helyet szerezte meg az élvonalban, ami a Magyar Kupa-meneteléssel együtt a 88 esztendős klub történetének második legjobb eredménye
„A leírt kiscsapat a harmadik helyen fordult az ősz végén, a tavasz viszont nagyon sok problémát hozott, és egy tényleg nagyon nehéz időszaka volt a klubnak. Korlátozottak voltak a lehetőségeink, de csipegettünk pontokat, a kupában a négy közé jutottunk, ami nem volt kis teljesítmény” – fogalmazott Sisa Tibor vezetőedző.  
A tavaszi hajrát illetően a Trénerben is maradt hiányérzet. A vezetőedző szerint a szűkös keret, a sok sérülés, a sok hullámzó teljesítmény és a szerda-szombat ritmus keménysége is befolyásolhatta a tavaszi szereplést. A szezon egyik nagy pozitívuma volt, hogy a szakmai stáb megadta a lehetőséget a fiataloknak is.
„Aki a fiatalokat segíti, az a jövőt segíti, de szó sincs arról, hogy az idős játékosok hátrányba kerülnek. Én csak a teljesítményt szoktam nézni, lehet itt mondani sok mindent, de csak a teljesítmény számít. Aki ezt elviseli, az nálam mindig jól szokott teljesíteni” – folytatta a szakvezető. 
A vezetőedző külön kiemelte Balázs Benjámin, Hegedűs Dávid, Zsók József és Bank István teljesítményét. Az idei nyáron – a tavalyival ellentétben – valószínűleg nem a nulláról kell kezdeni a csapatépítést, ugyanis az együttes gerince együtt marad. 
„Most nem kell olyan bátornak lenni, hogy jól alakulhassanak a dolgok. A magyar labdarúgás azonban bonyolult közeg, érdekes helyzeteket tud teremteni. Valószínűleg nem mi leszünk a játékosok célkeresztkében, nem itt fognak meggazdagodni, de a lehetőséget itt megkapják a tehetségük bizonyítására” – tette hozzá Sisa.  
Természetesen sok múlik azon, kik távoznak és kikkel sikerül majd őket pótolni. Célkitűzésekről csak ezután lehet majd beszélni. Egyelőre annyi biztos, hogy a fiúk tegnap megkezdték nyári pihenőjüket, és június 10-én állnak újra munkába. 
Sisa Tibor hétfőn délután hazautazott Nógrád megyébe, és ahogy fogalmazott#!# a családja segít majd abban, hogy sikerüljön kipihennie magát és feltöltődnie.

Sisa Tibor, a Kapos Sportnak adott értékelő interjúját erre a linkre kattintva tekinthetik meg.