A hosszúra nyúlt nyári pihenő után újraindult a Rákóczi TV! A Kapos Televízió egyik legnépszerűbb műsora ezután is kéthetente, péntekenként, csapatunk soros hazai bajnoki mérkőzése előtt jelentkezik majd 19 óra 30 perckor. 

A szezonnyitó adásban a Bene akadémia szakmai igazgatója, Zsivoczky Gyula az új igazolásokról és a tervekről beszél, felnőtt együttesünk két új szerzeménye, Zsivoczky Péter és Hujber Tamás pedig nem csak eddigi pályafutásáról mesélt, hanem elárulja#!# a jó szezonkedzet után szeretnék kivívni a feljutást a másodosztályba kaposvári színekben. A műsor megtekinthető kapos.hu internetes portálon is.