Nem sikerült pontot szereznünk a szezon utolsó idegenbeli mérkőzésén. A ceglédi 2-1-es vereség azt jelenti, a Rákóczi utolsó helyen végez az NB II-ben. 

Több mint negyedórát kellett várni a meccs első helyzetéig, akkor Rajczi lövését nagy bravúrral fogta a hazaiak kapusa. Egy perccel később a ceglédiektől Balog lőhetett öt méterről, de a próbálkozása elkerülte Bozsó kapuját. A 23. percben viszont már megszerezte a vezetést a Cegléd. Balog középre tett labdájára Kormos érkezett középen, aki a kapuba passzolt (1-0). Az első félidőben még adódott egy-egy helyzet mindkét csapat előtt, de egyik sem hordozott magában igazi veszélyt, így 1-0-s hazai előny mellett jöhetett a szünet.
A második félidő egy hatalmas Faggyas kapufával indult, a szabadrúgása sajnos kifelé pattant a lécről. Nem sokkal később pedig megszerezte második gólját a Cegléd. Bozsó buktatta Makrait a tizenhatoson belül, az érte járó büntetőt pedig Koós magabiztosan lőtt a hálóba (2-0). Csapatunknak végül egy szépítő gólra futotta, miután egy kontra végén Faggyas szerzett gólt (2-1).
Ceglédi VSE – Kaposvári Rákóczi FC 2-1 (1-0)
Cegléd, 250 néző. Vezette#!# Lovas (Tőkés, Szert)
Cegléd#!# Kovács A. – Oláh M.., Albert I., Farkas I., Pesti D. – Dóczi, Koncz (Szabó D., 91.), Makrai – Koós (Markó, 82.), Kormos (Kovács D., 66.), Balog M.Megbízott edző#!# Kecskeméti József
Rákóczi FC#!# Bozsó – Kovács O., Petrók, Vermes – Kiss M. (Földes 46.), Zsivóczky (Hadaró 68.), Nagy K., Faggyas,  Albert – Rajczi, Fejős (Házi 79.). Szakmai igazgató#!# Prukner László
Gólszerzők#!# Kormos (23.), Koós (73.), illetve Faggyas (79.)
Sárga lap#!# Dóczi (54.), Farkas (60.) illetve Rajczi (29.), Kovács (55.), Bozsó (73.), Földes (93.)
Kecskeméti József#!# – Nehéz szülés volt, ahogy számítottunk is rá. Mindkét csapat az életéért küzdött, de mi voltunk a szerencsésebbek. Dicséret illeti játékosaimat a hozzáállásuk miatt.
Prukner László#!# – Az a csapat nyert, amelyik a mérkőzés elején jobban akarta a győzelmet. Hetek óta rossz döntéseket hozunk, ezért jutottunk erre a sorsra, ahová kerültünk…