Négy hete kezdte el a felkészülést a Merkantil Bank Liga tavaszi folytatására csapatunk. Az elmúlt heteket, illetve a felkészülési mérkőzéseket csapatunk vezetőedzője, Várhidi Péter értékelte.

 

– Az idő rövidége miatt ez egy villámfelkészülés volt – fogalmazott Várhidi Péter. – A téli szünetre minden játékos kapott egyéni edzésprogramot, mivel az elmúlt év végén sokat hagytunk ki az ismert okok miatt. A felkészülés alatt folyamatosan jöttek az új játékosok, illetve többen is távoztak a keretből, emiatt pedig hektikus volt a felkészülés. Ennyi idő alatt szinte lehetetlen csapatot építeni, főleg úgy, hogy több játékos is érkezett. A fiúk egyébként végig becsületesen dolgoztak. A keret átlagéletkora nem a legfiatalabb, így egy egészen más jellegű a felkészülést csináltunk végig, mint egy sokkal fiatalabb csapatnál.

 

Együttesünk négy felkészülési mérkőzésen lépett pályára az elmúlt négy hét során. Az NB I.-ben szereplő ZTE ellen egy szoros mérkőzésen maradt alul csapatunk, akárcsak a szintén NB II.-es Szentlőrinc ellen. A Dorog, illetve ZTE II. viszont már egyre jobb volt csapatunk játéka, így mind a két esetben győztesen hagyták el a játékteret labdarúgóink.

– A téli felkészüléssel soha sem voltam, illetve úgy vélem soha nem is leszek kibékülve – tette hozzá Várhidi Péter. – A csapat szinte csak műfüves pályán tud készülni, mérkőzést játszani, ami elég idegen, főként az idősebb játékosoknak. Ebből adódóan bőven akadtak gondjaink, mind a mérkőzéseken, mind az edzéseken, emiatt is adagoltuk óvatosan a terhelést. Az első, ZTE elleni edzőmérkőzésre még egyáltalán nem voltunk felkészülve, igazán nem is akartunk játszani, viszont ahhoz az állapothoz képest jól sikerült a mérkőzés, melyen sok ifista is lehetőséget kapott. Szentlőrincen egy botrányos pályán játszottunk, így sokan óvatosan futballoztak, emiatt inkább csak a második félidő volt értékelhető. Akkor kaptak lehetőséget a próbázok és a fiatalok. A Dorog elleni mérkőzés már egy kicsi élesebb volt, egy harcos mérkőzést játszottunk, amely mind a két csapat felkészülését jól szolgálta. A csapat összjátéka, illetve támadójátéka is jól nézett ki. A ZTE II. elleni mérkőzés sajnos nem úgy szolgált a felkészülést, ahogy szerettük volna, mivel egy sokkal erősebb csapatra számítottunk, azzal együtt, hogy a Zalaegerszeg rendelkezésre bocsájtotta a füves edzőpályáját, ami egy nagy segítség volt az első bajnoki előtt.

 

Együttesünk keretéhez eddig hat labdarúgó csatlakozott, illetve kilencen távoztak. Az átigazolási időszak február tizenötödikén zárul majd, így nagy esély van arra, hogy lesz még változás a keretben.

– A keret jóval szűkebb, mint eddig, inkább arra helyeztük a hangsúlyt, hogy egyenrangúvá tegyük a csapatot – folytatta Várhidi Péter. – Az érezhető és látható, hogy az érkezők nem egyértelműen a kezdőcsapatba jöttek. Az ősszel a legnagyobb problémám abból adódott, amit többször hangoztattam is, hogy nem igazán tudtam változtatni a mérkőzések alatt, mivel voltak olyan játékosok, akik nem érték el az NB II.-es szintet. Azt szeretném, hogy ne egy, két cserével játszunk végig a mérkőzéseket, hanem ki tudjuk használni az összes cserelehetőséget. Az alapcsapattal nem volt gond, hanem inkább a változtatási lehetőségekkel.