Nem szerzett pontot Újpesten a Rákóczi futballcsapata. Az OTP Bank Liga 22. fordulójának nyitó mérkőzésén a fővárosiak Vasiljevic góljával nyertek 1-0-ra. A kaposváriak ezen a délutánon csak a gólhelyzetekig jutottak el, és több nagy lehetőséget is elpuskáztak. 

Három hazai mérkőzés után először lépett pályára a Rákóczi idegenben a tavaszi szezonban. A kaposváriak a Pápa elleni három gólos győzelem után megnövekedett önbizalommal, a pontszerzés reményében kezdték meg újabb mérkőzésüket, és hamar kiderült, hogy nem lesz könnyű a dolguk a jól pörgő házigazda ellen. Az első helyzetre a  11. percig kellett várni#!# balról szállt előre a labda, Simon 6 méterről lőtt, Hajdúch hárított. Három perccel később, gyors hazai akció végén Kabát passzolt Simon elé, aki jobbról, 8 méterről lőtt, Hajdúch szépen védett. A 16. percben Pavlovic ugratta ki Oláht, Balajcza azonban résen volt, és megkaparintotta a labdát. A 29. percben Morales lövése után fogta meg a játékszert Hajdúch. 
A 33. percben vezet ést szerzett az Újpest. Kabát ívelt jobbról előre, az egykori kaposvári Vasiljevic pedig hat méterről, sarokkal talált a kapuba. Hajdúch érintette a labdát, de nem tudta megakadályozni, hogy túljusson a gólvonalon. 1-0. 
A 39. percben Safaric lőtt csaknem 40 méterről kapura egy szabadrúgást, Balajcza védett.   A 44. percben Pavlovic lőtt gólt 6 méterről, a játékvezető les miatt nem adta meg a találatot. Utólag visszanézve nem hozott jó ítéletet a sípmester… Az első félidő zárásaként szabadrúgást lőhetett az Újpest#!# Kabát 22 méteres lövése után felperdült a labda a sorfalról, és véget is ért a küzdelem.
A második félidő elején egyenlítési lehetőséget szalasztott el a Rákóczi.  Az 55. percben jobbról szállt középre a labda, Pavlovic tiszta helyzetben, 6 méterről fejelt középre, Balajcza védett.  A 64. percben Simon kapott jó labdát balról, Baloghtól, és futtából, 8 méterről a kapu fölé továbbított. Három percre rá Christ ívelte balról középre a labdát, a csereként beállt Stanisavljevic pedig 5 méterről fejelt, Hajdúch bravúrral védett.  A 75. percben óriási helyzetet hagyott ki a Rákóczi. Pavlovic tette középre a labdát jobbról, Waltner pedig tiszta helyzetben, 6 méterről fölé fejelt. Az utolsó tíz percben izgalmas, nyílt csata alakult ki a pályán#!# a kaposváriak mindent megtettek azért, hogy egyenlítsenek, a lilák viszont veszélyes kontrákat vezettek, de hibáztak a végén. A 84. percben nem tudtak felszabadítani a kaposvári védők, Kabát pedig 15 méterről telibe találta a kapufát. A végén szorongatott a Rákóczi, de a helyzetig nem jutott el a csapat, így el kellett könyvelnie a vereséget.

A kaposváriak kedden 16 órától Pécsen folytatják bajnoki szereplésüket. 
Újpest FC – Kaposvári Rákóczi FC  1-0 (1-0)
Újpest,  1500 néző. V.#!# Németh Á.
Újpest#!# Balajcza – Vermes, Szélesi, Chema Antón, Iandoli – Simon K., Balogh B., Kabát, Vasiljevic, Christ  (Remili, 72.) – B. Moraes (Stanisavljevic, 58.). Megbízott edző#!# Marc Leliévre
Rákóczi FC#!# Hajdúch – Okuka, Bank, Kovács O., Jánvári (Vrucina, 75.) – Pavlovic (Thian, 89.), Pedro, Safaric, Balázs B., Horváth T. (Waltner, 68.) – Oláh. Vezetőedző#!# Prukner László
Sárga lap#!# Vasiljevic (38.) , Kabát (85.), illetve Safaric (32.), Pedro (70.), Oláh (76.)