A szintén első osztályú Mezőkövesd Zsóry FC búcsúzott csapatunk a Magyar Kupától, hiszen hazai pályán sem tudtuk legyőzni a borsodi egyletet.

 

A tavalyi évhez kísértetiesen hasonló helyzetből várta a Magyar Kupa kilencedik körében visszavágóját csapatunk. Egy évvel ezelőtt szintén 2–1-es vereséget szenvedtünk a Budaörs otthonában, míg a visszavágón nulla-nullás döntetlen született, amivel kiestünk a sorozatból. Ezt ebben az évben szerette volna elkerülni együttesünk, így a találkozó elején jól is futballoztunk, de a vendégek átvették a mérkőzés irányítását, s ez helyzeteben, illetve gólokban is megmutatkozott. Az első vendég találatot, melyet Pillár Róbert szerzett fejjel, les címén érvénytelenítette a játékvezető. A szünet előtt azonban már megszerezte a vezetést a Mezőkövesd, miután egy bal oldali beadást Pogacsics Krisztián ütött ki, a kipattanót pedig Takács Tamás lőtte a kapuba.

A második félidőben így még nagyobb energiákat mozgósított csapatunk, s Szappanos Péternek bizony két bravúrra volt szüksége ahhoz, hogy megóvja csapatát a góltól. Előbb Szakály Attila remek átlövését piszkálta ki a jobb alsóból, majd Vachtler Csaba szabadrúgását fogta üggyel-bajjal. Az utolsó fél órában azonban eldöntötte a továbbjutás kérdését a Mezőkövesd. Egy kontra megakadályozásáért Hadaró Valentin gyűjtötte be a második sárga kártyáját, így megfogyatkozott együttesünk. A vendégek ezt pár perc múlva ki is használták, hiszen Berecz Zsombor indította a bal oldalon Jurina Marint, s gyors kontra után a bal alsóba gurított a bosnyák támadó. A hajrában egy büntetővel növelte háromra előnyét a borsodi egylet, azonban még tíz emberrel és összesítésben négygólos hátrányban is ment előre csapatunk. Az erőfeszítésnek egy szépítő találtban született meg az eredménye. Vachtler Csaba állította le a labdát a kövesdiek kapuját húsz méterre balra, majd a sorfal segítségével tekert a kapu bal sarkába.

A szépségtapasz bár összejött, de sajnos nem tudtuk megnehezíteni a bajnokságban is menetelő Mezőkövesd dolgát, így véget ért a kupakaland.

 

Kaposvári Rákóczi FC–Mezőkövesd Zsóry FC 1–3 (0–1)
Kaposvár, Rákóczi-stadion, 532 néző. V.: Bogár G. (Szert, Varga G.).
Kaposvári Rákóczi FC: Pogacsics – Vachtler, Ur, Nagy T., Hadaró – Nagy K. (Yakymiv, a szünetben), Szakály A. – Nagy R. (Ádám M., 66. p.), Trebotic, Palic (Fodor M., 75. p.) – Balázs Zs. Vezetőedző: Disztl László.
Mezőkövesd Zsóry FC: Szappanos – Farkas D. (Silye, 75. p.), Nesterov, Pillár (Karnitski, 77. p.), Eperjesi – Meshki – Pekár, Besirovic (Berecz, a szünetben), Vajda S. – Takács T., Jurina. Vezetőedző: Kuttor Attila.
Gólszerzők: Vachtler (83. p.), illetve Takács T. (43. p.), Jurina (65. p.), Berecz (78. p. – 11-esből).
Kiállítva: Hadaró (63. p.).
Sárga lap: Hadaró (32. p.), Ádám M. (77. p.), illetve Berecz (58. p.), Pekár (63. p.), Eperjesi (86. p.).

Továbbjutott a Mezőkövesd Zsóry FC 5–2-es összesítéssel.

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC - MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC
2020. február 19.