A Kolorcity Kazincbarcika SC lesz csapatunk vendége a Merkantil Bank Liga harmadik fordulójában. A vasárnap 19 órakor kezdődő összecsapást mindkét csapat győzelem nélkül várja.

 

Két forduló után a tabella 17. helyén álló Kolorcity Kazincbarcika SC lesz csapatunk vendége. A borsodi együttes eddig mind a két bajnoki találkozó elején gólt szerzett az első negyed órán belül, így labdarúgóinknak kiemelten koncentrálniuk kell a meccs ezen időszakában. 

– Minden meccsen győzni szeretnénk, s erre az első két meccsen meg is volt az esélyünk – mondta Waltner Róbert, csapatunk vezetőedzője. – Ha a Nyíregyháza ellen berúgjuk a tizenegyest, akkor sikerült volna megszerezni a három pontot. A másodikon jobban játszottunk, mint a Győr, több helyzetünk volt és egy finoman fogalmazva elkerülhető gólt kaptunk, de az utolsó pillanatokig küzdöttünk azért, hogy nyerjünk. Ez sajnos nem sikerült, de bízom benne, hogy a Kazincbarcika ellen már sikerülni fog. Nem adjuk fel, dolgozunk, hogy végre megszerezzük az első győzelmünket. 

– A Kazincbarcika védekező játéka egy nagyon fegyelmezett csapat benyomását kelti – mondta a soron következő ellenfélről Waltner Róbert. – Az NB II. mezőnye elég kiegyenlített, ezt az első két forduló eredményei is tükrözik. Ez egy nehéz bajnokság, ahol senkit sem szabad lebecsülni.