Még a kispadon sem kapott helyet Zsolnai Róbert a Kaposvári Rákóczi szombati, siófoki bajnoki mérkőzésén. Mint kiderült#!# a támadó két sérüléssel is bajlódik, így egyelőre bizonytalan, hogy a következő fordulóban pályára léphet-e a Pápa elleni hazai találkozón.

 A szezonkezdet előtt másodszor is visszaigazolt csatár még a Haladás ellen kapott rúgást a combjára, és ezt tetézte meg a pénteki edzésen egy balszerencsés mozdulat, mely után Zsolnai bokája is megsérült. A játékos így kénytelen volt kihagyni a megyei rangadót, és egyelőre kétséges, hogy szerepelhet-e a pápaiak ellen.

A Rákóczi sérültjei közül Lelkes Mátyás állapota a legbiztatóbb. Ha minden jól megy, a balhátvéd a hét második felében edzésbe állhat és csatlakozhat társaihoz a tréningeken. Bank István, Bőle Lukács és Farkas Zoltán továbbra is kényszerpihenőjét tölti, és Kovácsevics Róbert sem heverte még ki teljesen a bogádiak elleni NB III-as bajnokin összeszedett sérülést.