Az Egervári Sándor által első alkalommal összehívott ligaválogatott kedden délután Telkiben mérkőzött meg az Eb-selejtezőkre készülő U21-es csapattal. A felkészülési mérkőzésen a 91. percben Dudás Ádám 11-esből szerzett gólja döntött. A találkozó második félidejében lépett pályára a Rákóczi két fiatalja, Balázs Benjámin és Jánvári Gábor. Balázs az U21-esek csapatkapitányi szalagját is viselhette.
A találkozó végig kiegyenlített játékot hozott, Róth Antal együttese sokat tudott profitálni összeszokottságából, a ligaválogatott játékosai sokáig nem tudták megbontani az U21-esek jól szervezett védelmét. Az első félidőben Nikolics Nemanja és Lencse László előtt adódott egy-egy lehetőség, míg a másik oldalon Tischler Patrik szerezhetett volna gólt. Az első félidőben viharossá fokozódó szél, és eső is nehezítette a csapatok dolgát, a szünetig nem született gól.
Róth Antal teljesen lecserélte csapatát a második félidőre, míg Egervári Sándor hat helyen változtatott együttesén. A fordulás után sem változott sokat a játék képe, a ligaválogatott némi mezőnyfölényben játszott, de ez a rendes játékidő végéig nem volt elég ahhoz, hogy megszerezze a vezetést. A 91. percben azonban a Jova Levente Horváth Zsolt elleni szabálytalanságáért megítélt büntetőt Dudás Ádám értékesítette, megszerezve Egervári Sándor csapatának a győzelmet.
Ligaválogatott – U21-es válogatott 1-0 (0-0)
Ligaválogatott#!# Csernyánszki Norbert (Rózsa Dániel, 46.)- Kulcsár Dávid, Lipták Zoltán (Szabó János, 46.), Balogh Béla (Debreceni András, 46.), Mohl Dávid – Dudás Ádám (Bartha László, 46.), Egerszegi Tamás (Balogh Béla, 75.), Józsi György, Halmosi Péter (Dudás Ádám, 70.) – Lencse László (Hrepka Ádám, 46.), Nikolics Nemanja (Horváth Zsolt, 46.)
U21-es válogatott, 1. félidő#!# Dibusz Dénes – Preklet Csaba, Litauszki Róbert, Kálnoki Kis Dávid, Sváb Dániel – Gosztonyi András, Windecker József, Fiola Attila – Kovács István, Tischler Patrik, Balogh Balázs
2. félidő#!# Jova Levente – Nagy Patrik, Eppel Márton, Fodor Ferenc, Jánvári Gábor – Balázs Benjámin, Hidi Patrik, Bertus Lajos – Haraszti Zsolt, Beliczky Gergő, Ugrai Roland
Egervári Sándor szerint az eredmény ezen a találkozón másodlagos volt, míg Róth Antal úgy vélte, a döntetlen jobban megfelelt volna a játék képének.
– Két fegyelmezett csapat volt a pályán, ezért nagyon nehéz volt eljutni a támadó harmadokba – mondta a mérkőzés után Egervári Sándor. – Ma nem az eredmény volt fontos, hanem a pályán lévő játékosok felkészültsége és formája, örömteli, hogy mindkét csapatból láttunk jó teljesítményeket. Egy kezdeti lépésnek tartom az elmúlt másfél napos felkészülést, ha ez a folyamat tartós lesz, egyre több fiatalnak lesz felzárkózási lehetősége az A-válogatotthoz.
– Ahogyan azt vártam, színvonalas, küzdelmes mérkőzést játszott a két csapat, a látottak alapján a döntetlen lett volna a reális eredmény – értékelt a lefújás után Róth Antal. – Végig kiegyenlített volt a játék, támadásban sajnos nem voltunk elég élesek, védekezésben pedig vétettünk néhány hibát. A vereség ellenére elégedett vagyok a játékosok teljesítményével, számunkra a legfontosabb, hogy a versenynaptárban lévő hosszú szünetben ismét együtt játszhatott a csapat, és egy színvonalas mérkőzésen, jó ellenféllel szemben gyakorolhattuk a játékunkat.