Több élvonalbeli klubhoz hasonlóan együttesünk is fokozatos elővigyázatosság mellett kezdte el a közös edzéseket. A labdarúgók egyelőre heti három alkalommal készülnek közösen, egymástól több méteres távolságban.

 

Mint arról már írtunk a koronavírus-járvány miatt eddig otthon, egyénileg készültek labdarúgóink. Öt hét után – természetesen az egészségügyi előírásokat szem előtt tartva – azonban kedden délután már edzést vezényelt a csapatnak a szakmai stáb. A játékosok kisebb csoportokban, két helyszínen, a stadion mögötti edzőpályán, illetve a Puskin utcai edzőközpontban kezdték el az edzéseket, így még nagyobb távolságot tudtak tartani egymás között. Az egészség megóvása érdekében a játékosaink egyénileg érkeznek az edzésekre, nem öltöznek együtt, nem használják a stadion helyiségeit.

 

– Jó volt újra találkozni a játékosokkal és a kollégákkal – nyilatkozta Waltner Róbert, csapatunk edzője. – Látszott a srácokon, hogy öt hete nem volt labdás edzésük, páran furcsábban értek labdába, mint az megszoktuk tőlük korábban. Igyekszünk minél gyorsabban visszarázódni a régi kerékvágásba. Egyelőre heti háromszor edzünk közösen, a többi napokon egyénileg készülnek tovább a játékosok. Természetesen az egészségügyi utasításokat igyekszünk minél jobban betartani. Remélem, hogy ebből a helyzetből a csapat, az ország és az egész világ jól jön majd ki. Bár ezt elég nehéz lesz megvalósítani, de pozitívan kell gondolkodni!