Sorozatunkban bemutatjuk együttesünk soron következő ellenfeleit. Ezúttal a Paksi FC második csapata van a célkeresztben.

Az NB III. Dél-Nyugati csoportjának 13. fordulójában a Paksi FC második csapatát fogadjuk a Rákóczi Stadionban. A vasárnap 13.00 órakor kezdődő találkozó előtt ismerkedjünk meg egy kicsit jobban a Tolna vármegyei együttessel. A paksiak a hetvenes évek óta folyamatosan szerepeltetnek tartalékcsapatot valamelyik bajnokságban, csak a 2013/2014-es évadot hagyták ki, miután kiestek a másodosztályból. Ezt követően 2014/2015-ös idényre szervezték újjá a csapatot, amely megnyerte a megye egyet, s 2015-től szerepel a harmadosztályban.

Jelen
A Kindl István vezette paksiak 12 fordulót követően 19 ponttal a hetedik helyen állnak. A tolnaiak három győzelemmel kezdték a bajnokságot (Paks II.–MTK II. 3–1, Gárdony–Paks II. 0–2 és Paks II.–Bonyhád 5–1), majd a következő döntetlent játszottak a Dunaföldvárral (2–2). A következő három mérkőzését elveszítette a paksi csapat, amely a PMFC-vel (0–2), a Főnix-el (3–2) és a Ferencváros II. csapatával (1–2) sem bírt. A nyolcadik fordulóban visszataláltak a győztes útra a Szekszárd ellen (2–1), s azóta veretlenek, hiszen a Dunaharasztival (1–1), a Siófokkal (2–2) és a PEAC-al (0–0) is döntetlent játszott, míg a Majost legyőzte (1–4).

Közös múlt
A Paks második csapatával rendszeresen megmérkőzünk a felkészülési időszakokban, s ez most sem volt másképp. Bajnoki körülmények között viszont még csak kétszer találkoztunk, méghozzá az előző idényben. A tolnai városban fölényes sikert arattunk, míg hazai pályán kikaptunk a paksiaktól. Így az örökmérleg nyelve jelenleg semmilyen irányban sem billen.