Az NB III. Nyugati csoportjának hetedik játéknapján a Bicskei TC együttesét fogadjuk a Rákóczi Stadionban. A vasárnap 19 órakor kezdődő összecsapást Iványi Gábor vezeti majd, segítője Jakab Bálint és Aczél Péter lesz.
Újabb hazai mérkőzéssel folytatódik csapatunk számára a bajnokság, ezúttal a tizennegyedik helyen álló Bicskei TC csapatát fogadjuk. Együttesünk igen jó sorozatban van, hiszen négy tétmeccset nyert meg zsinórban, s a bicskeiek ellen sem húznánk be a féket.
– Eddig sem volt kérdés, hogy jó keretünk van, sok tehetséges, saját nevelésű játékossal – fogalmazott védőnk, Böndi Ádám. – Azt gondolom, a jó sorozat titka az, hogy most ért össze a keret. Bízunk benne hogy sokáig tart ez a győzelmi széria, minden erőnkkel azon vagyunk, hogy ez így legyen. Tanulnunk kell az eddigi hibáinkból és mindent megteszünk azért, hogy itthon tartsuk a három pontot.
A Bicske négy veretlen bajnoki után érkezik Kaposvárra, de ebből csak egyet nyert meg.
– Kicserélődött a csapatunk az előző idényhez képest, sok új játékos van a keretükben – mondta a következő ellenfélről Böndi Ádám. – Van két játékosuk, akiket nem kell bemutatni a kaposvári szurkolóknak: Lakatos Gergő és Sóron Tibor. Utóbbi már öt gólnál jár, pedig négy mérkőzésre eltiltották.
Az előző szezonban hazai pályán előbb a Magyar Kupában, majd a bajnokságban is legyőztük a Bicskét, idegenben viszont kikaptunk.
– Azon a meccsen eltiltás miatt csak a lelátóról figyelhettem a srácokat – emlékezett vissza Böndi Ádám. – Fájó és dühítő volt nézni, hogy nem tudok segíteni. Sajnos nem tudtuk megtartani az előnyüket, így pontot sem szereztünk. Vasárnap revansot akarunk venni, szeretnénk győztesen elhagyni a pályát.