A válogatott szünetet követően folytatódnak a Merkantil Bank Liga NB II. küzdelmei. A 18. játéknapon együttesünk a Dorogi FC csapatát fogadja vasárnap 13 órakor.
A megterhelő szerda-vasárnap ritmus majd a kéthetes válogatott szünet után együttesünk számára is folytatódik a bajnokság. A másodosztály 18. fordulójában a tabellán jelenleg 13. Dorogi FC együttesét fogadjuk a Rákóczi-stadionban. A bányászvárosiak eddig húsz pontot szereztek, aminek a felét idegenben gyűjtötték be. A védelmük nem a legjobb, hiszen az eddig kapott 27 góllal a mezőny alsó feléhez tartoznak.
Együttesünk továbbra is az előkelő negyedik helyen áll, s e remek pozícióból várja a folytatást, amelyre a szünetben rápihentek labdarúgóink.
– A játékosok a szünetben kaptak egy hosszabb pihenőidőt – mondta Waltner Róbert, csapatunk vezetőedzője. – Magamon is éreztem, hogy szükséges a pihenés. Sikerült feltöltődni, motiváltnak érzem magam és ez a labdarúgókra is igaz. Úgy vettem észre, hogy mindenkinek jót tett a pihenés, így megújult erővel vágunk neki a hátralévő négy bajnoki- és egy kupamérkőzésnek. Remélem, sikerrel vesszük ezeket az akadályokat.
A válogatott szünet előtt számos sérülés nehezítette a szakmai stáb dolgát, így ebből a szempontból is jókor jött a pihenőidő.
– Mindegyik sérültünk felépült és már a csapattal együtt készülnek – tudtuk meg Waltner Róberttől. – Többen voltak, akik négy hetet hagytak ki, így az erőnlétük elmarad a többiekétől. Formába kell őket hozni, de azt vettem észre, hogy sokkal jobb állapotban vannak, mint amire számítottam.
A találkozót Gaál Ákos vezeti majd, míg segítői Szabó Péter és Kulman Tamás lesznek. A mérkőzésen sárga lapos eltiltás miatt Nagy Richárd nem léphet pályára.