Hihetetlen magasságokba emelkedett a Rákóczi az elmúlt hetekben#!# a csapat továbbra is őrzi a harmadik helyét a labdarúgó NB I. tabelláján, a Magyar Kupában pedig a döntőbe jutásért csatázik a Videotonnal. A kupa-elődöntő első mérkőzését a fehérváriak nyerték 1-0-ra a somogyi megyeszékhelyen, így szerdán 17 órától igen nehéz visszavágó vár a Sisa-legénységre. A fiúknak nem csak a jó képességű ellenféllel, hanem a szerda-szombat ritmus okozta fáradtsággal is meg kell küzdeniük. 

Igen sűrű az élmezőny a labdarúgó NB I-ben#!# a harmadik és a 12. helyezettet jelenleg mindössze nyolc pont választja el egymástól a tabellán. A Rákóczi a Honvéd elleni idegenbeli 1-0-s vereség ellenére is őrzi dobogós pozícióját, és már csak négy fordulót rendeznek a zárásig. Az elmúlt hetek tükrében és a régi tapasztalatok alapján a csapatok nehezen bírják a heti két tétmeccset, és a hétvégén kiderült#!# ráférne a frissítés a kaposváriakra is. 
– Az alapozáskor is sokszor elmondtam, hogy a betegségek, sérülések mekkora károkat okoztak. Nem lehet pihenni, a játékosoknak pedig a lehető legtöbbet ki kell hozni magukból. A Honvéd meccsen látszott, hogy fokozatosan fogyunk el – mondta Sisa Tibor vezetőedző.
A Tréner hozzátette#!# a csapat erőnlétével nincs gond, de egyre nehezebb a pályán a jó döntéseket meghozni, egyre több hiba csúszik a játékba. A Magyar Kupa elődöntő első mérkőzésén a Rákóczinak volt több lehetősége, de egy szerencsétlen góllal mégis a Videoton nyert 1-0-ra. A visszavágón így mindenképpen nyerni kell a döntőbe kerüléshez.
A bajnoki éllovas Videoton az idén szeretne duplázni, azaz története első bajnoki címe mellé megszerezni a második kupagyőzelmet is. Telefonon értük utol Gosztonyi Andrást, a Videoton játékosát aki kérdésünkre azt mondta, mindkét oldalon vannak olyanok, akik el tudják dönteni a mérkőzést. Lehet, hogy sok gól lesz, de bízik benne, hogy a Fehérvának, nem a Kaposvárnak. A játék képe határozza meg, melyik csapatnak van nagyobb sansza döntőbe jutni.
A kaposvári együttes összeállítása várhatóan több helyen változik majd a hétvégihez képest, és nagy kérdés, hogy a Videoton milyen erősségű tizeneggyel lép pályára. A találkozó szerdán 17 órakor kezdődik Székesfehérváron. A mérkőzésről online közvetítésben számol be a kapos.hu és a sonline.hu internetes portál.