Felnőtt csaptunk több labdarúgója is részt vett a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Kaposvári Képzési Központjában rendezett Kutatók Éjszakája elnevezésű országos rendezvénysorozaton.

 

Már hagyomány, hogy együttesünk labdarúgói is részt vesznek a Kutatók Éjszakája elnevezésű országos rendezvénysorozaton. Ebben az évben tíz saját nevelésű játékosunk és technikai vezetőnk, Takács Róbert látogatott el a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Kaposvári Képzési Központjába, amely ebben az évben is a csatlakozott programsorozathoz és számos érdekesebbnél-érdekesebb állomással várta az érdeklődőket.

– Örülünk annak, hogy az érdeklődők között sportolók is vannak, hiszen számunkra is fontos, hogy megismerjék az egészségtudomány ezen szegmensét – mondta Stromájer-Rácz Tímea, a PTE Egészségtudományi Kar Kaposvári Képzési Központjának igazgatója. – a PTE Egészségtudományi Karának egyik kiemelt területe a sporttudomány, emiatt is örülünk, hogy meglátogattak minket a Kaposvári Rákóczi játékosai. A karunkra ebben az évben százötven új elsős érkezett, így közel négyszázan tanulnak itt. Hallgatóink között bár döntően lányokat találunk, de a férfiak számára is kínálunk képzéseket, hiszen a legnépszerűbb szakunkon, az orvosdiagnosztikain már elég vegyes az arány.

Játékosaink akárcsak a pályán, a Kutatók Éjszakáján sem tétlenkedtek, belevetették magukat a feladatokba: egészségügyi vizsgálatokon és egy rövid elsősegélynyújtó tanfolyamon vettek részt, bűnügyi rejtvényt oldottak meg, kémiai kísérleteket végeztek és azt is megtudhatták, hogy kinek milyen a vércsoportja.

– Nagyon jól éreztem magam, s ami még ennél is fontosabb rengeteget tanultam – fogalmazott belső védőnk, Harsányi Dániel. – Kipróbáltam a vérvételt, illetve az injekciót beadását is. Utóbbit fontos gyakorolni, hiszen előfordult már a pályafutásom során, hogy egy sérülésnél vérhígítót kaptam. Sőt, még azt is megtudtam, hogy milyen a vércsoportom. Az egyetem képzései is rokonszenvesek számomra, így azon is elgondolkodtam, hogy itt folytatom majd a későbbiekben a tanulmányaimat. Úgy gondolom, hogy az itt tanultak sokat segíthetnének a sportolói pályafutásomban is.

 

Kutatók Éjszakája 2022